Nemzeti játszma?

A játszmák elméletét a hagyományos pszichológiai gyakorlat kapcsán fejlesztették ki, vagyis a „miért üvöltözik velem a feleségem esténként?” típusú magánéleti, személyközi interakciókra. Szerintem azonban a közéleti problémák megértésében is hasznos tud lenni. A magyar közgondolkodás, főleg a nemzetinek nevezett, meglátásom szerint egy igen masszív játszmával teszi tönkre az országot, immáron száz vagy talán százötven éve.

Szélsőjobb balról előz? Nope

Tőke és Fazismus jegyesek, 
Minden külön értesítés helyett.
   - József Attila: Farsangi Lakodalom

A polgári termelési és érintkezési viszonyok, a polgári tulajdonviszonyok, a modern polgári társadalom, amely oly hatalmas termelési és érintkezési eszközöket varázsolt elő, ahhoz a boszorkánymesterhez hasonlít, aki nem ura többé az általa felidézett földalatti hatalmaknak.
   - Marx – Engels: Kommunista Kiáltvány

 Múlt héten egy facebookos beszélgetés során vitáztunk arról egyik ismerősömmel, hogy vajon az antikapitalizmus (konkrétan a bankározás) mennyiben azonos, vezet hozzá, vagy marad külön az antiszemitizmustól. Múlt hónapban pedig egyik ismerősöm falán magyarázta lelkesen egy jobbikos, hogy ők nem szélsőségesek hanem radikálisok (szerinte ez azt jelenti, hogy nem őrültek, csak hajlandóak drasztikus megoldásokat is kipróbálni), és hogy minden tettük célja a szegények sorsának javítása (persze ez abszurd, épp akkoriban koszorúzták a horthy szobrát, de erről a témáról majd máskor). Aztán egy hete olvastam Krausz Tamás remek írását arról, hogy a fasizmus (beleértve puhább verzióit, mint a horthyzmus), hogy táplálkozik a kapitalizmus veszteseinek érzéseiből és hogy végső soron becsapja őket, mert a nemzetközi oligarchiát hazaira cseréli le.

Mindezek eszembe juttatták azt a sokat hangoztatott nézetet, hogy a szélsőjobb igazából átfordul a szélsőbalba (hisz Hitler pártja is nemzetszocialista párt volt).

Miért játszmázunk?

Miért iszom? Hogy felejtsek

Mit akarok elfelejteni? Azt, hogy szégyellem magam.

Miért szégyellem magam? Mert iszom.

    –Antoine de Saint-Exupéry: Kis Herceg.

Two roads diverged in a wood, and I –

I took the one less traveled by,

And that has made all the difference

    – Robert Frost: The Road Not Taken

Az előző posztomban arról írtam, amikor az emberek meg akarják találni a jó megoldást egy helyzetre. Most beszéljünk arról, amikor nem is ezt akarják: az emberi játszmákról.

Ezt a fogalmat Eric Berne tette közismerté Emberi Játszmák (Games People Play: The Psychology of Human Relationships) könyvében. Nem kell feltétlenül egyetérteni az általa használt ego osztályozással (szülői-én, stb), tranzakció analízissel, se pedig a játszmák konkrét tipologizálásával. Ami az igazán ütős a könyvében az maga a felismerés, hogy az emberek játszmákat játszanak, jól begyakorolt forgatókönyv szerint, ahol az önálló lépések látszólag normálisak, de valójában hátsó célokat szolgálnak, az egész játszma eredménye pedig legtöbbször kontraproduktív.