Tőke és Fazismus
jegyesek,
Minden külön értesítés
helyett.
- József
Attila: Farsangi Lakodalom
A polgári termelési és
érintkezési viszonyok, a polgári tulajdonviszonyok, a modern polgári
társadalom, amely oly hatalmas termelési és érintkezési eszközöket varázsolt
elő, ahhoz a boszorkánymesterhez hasonlít, aki nem ura többé az általa
felidézett földalatti hatalmaknak.
- Marx
– Engels: Kommunista Kiáltvány
Múlt
héten egy facebookos beszélgetés során vitáztunk arról egyik ismerősömmel, hogy
vajon az antikapitalizmus (konkrétan a bankározás) mennyiben azonos, vezet
hozzá, vagy marad külön az antiszemitizmustól. Múlt hónapban pedig egyik
ismerősöm falán magyarázta lelkesen egy jobbikos, hogy ők nem szélsőségesek
hanem radikálisok (szerinte ez azt jelenti, hogy nem őrültek, csak hajlandóak
drasztikus megoldásokat is kipróbálni), és hogy minden tettük célja a szegények
sorsának javítása (persze ez abszurd, épp akkoriban koszorúzták a horthy
szobrát, de erről a témáról majd máskor). Aztán egy hete olvastam Krausz Tamás remek írását
arról, hogy a fasizmus (beleértve puhább
verzióit, mint a horthyzmus), hogy táplálkozik a kapitalizmus veszteseinek
érzéseiből és hogy végső soron becsapja őket, mert a nemzetközi oligarchiát
hazaira cseréli le.
Mindezek
eszembe juttatták azt a sokat hangoztatott nézetet, hogy a szélsőjobb igazából
átfordul a szélsőbalba (hisz Hitler pártja is nemzetszocialista párt volt).
A baloldal ugyebár (ha leszámítjuk azokat, akik még a szocdemek közt is a liberális szárnyat alkotják) a kapitalista rendszer kritikájáról szól: a rendszer igazságtalanságáról tanít és meg akarja azt változtatni a szegények érdekében. Úgy tűnik ugyanezt mondják a jobboldali radikálisok is.
Na akkor hadd mondjam meg a tutit, miért egészen más a szélsőjobb, mint a szélsőbal. Mert a baloldal szerint rossz a rendszer, míg a szélsőjobb szerint a rendszer működtetői a rosszak. Ez egy nagyon nagy különbség.
A baloldaliak szerint azért rossz a rendszer, mert arra ösztönzi (sőt kényszeríti), a hatalmasokat, hogy elnyomják a szegényeket. A szélsőjobb szerint azért rosszak a hatalmasok, mert elnyomják a szegényeket, holott helyükben egy normális ember nem így cselekedne. Vegyük észre, hogy a kettő kizárja egymást: ha a baloldalnak igaza van, hogy a rendszer rossz és arra ösztönzi a hatalmasokat, hogy elnyomják a szegényeket, akkor az pont azt jelenti, hogy bármelyik átlagembert tesszük be a hatalmasok helyére ugyanúgy fog cselekedni.
A baloldaliak szerint a rendszer logikája újra és újratermeli az egyenlőtlenségeket. A rendszer működése szüli nem csak a rendszer veszteseit, de a nyerteseit is. Akik persze emiatt ritkábban lesznek motiváltak a rendszer megváltoztatásában, de lehetnek azok, gondoljunk csak Engelsre.
Ezzel szemben a szélsőjobb arról szól, hogy a rendszer nyerteseit hibáztatja. Szerintük nem a rossz rendszer csinál normális emberekből elnyomókat, más normális emberek kárára, hanem a rossz emberek csinálják az elnyomó rendszert a normális emberek kárára. A hibát ők nem a rendszer logikájában látják, hanem a hatalmon lévők hitványságában. Társadalomkritika helyett embereket akarnak kritizálni. Szociológiai problémák helyett etikaiakat látni.
A probléma megszemélyesítése természetesen primitívebb, könnyebben emészthető ideológiát eredményez. Arcot ad az ellenségnek, embereket könnyebb gyűlölni, mint egy elvont társadalmi struktúrát. Így ráadásul azzal se kell szembenézni, hogy a rossz rendszer részeként saját viselekésünk is a probléma része lehet. A hagyományos baloldal ezzel szemben sokat foglalkozott a népműveléssel és a munkásosztály nevelésével, mivel a szegények hagyományos életstratégiáját is a rossz rendszer részének és fenntartójának tekintették.
A szélsőjobb magyarázata valójában a hagyományos jobboldali megközelítésen belül maradt mindig is: nem akar valódi társadalomkritikával, mert abból a hagyománnyal való szakítás és a megszokott élettér megváltoztatása következne. Ehelyett minden problémát egyes egyének erkölcstelenségére vezet vissza. A különbség csak annyi, hogy míg a neokonzervatív a szegények rossz sorsát saját hitványságuknak rója fel (miért nem tanultak jobb szakmát, miért nem szorgalmasabbak, miért nem osztják be jobban a pénzüket), addig a náci azzal vígasztalja őket, hogy mások hitványságát teszi meg az oknak.
Ez persze kiválló táptalaja a gyűlölködésnek, továbbá egy hazugságot tesz meg központi tézisnek. Ugyanis akármennyire is régi toposz ez, igazából a gazdagok és hatalmasok semmivel se rosszabb emberek, mint a nagy átlag (erről még többször fogok beszélni, mert az emberek nagyon szeretnék ezt máshogy látni). Amikor tehát a világ problémáit ennek az ellenkezőjével magyarázzák, hazugságokat kell szülni. Mivel nincs a rendszer nyerteseinek valódi etikai megkülönböztetőjegye, maradnak hát a fiktívek: a jó öreg rasszizmus, meg persze az összeesküvés elméletek.
Kis kitérő: azt nem mondhatják, hogy a hatalom rontja meg a hatalmasokat, mert akkor ugyanazt mondanák, mint a baloldal és nem bízhatnának abban, hogy saját vezetőik hatalomra juttatása megoldaná a helyzetet.Itt egyébként egy újabb hagyományos jobb oldali értéket láthatunk működésben: az autoritás tiszteletét.
Szélsőjobb tehát akkor, amikor a nemzetközi oligarchát nemzetivel cseréli fel, őszintén hajtja végre programját. Sosem állította, hogy a rendszer a hibás, hanem csak a rendszert működtető hatalmasságok. Sosem ígért többet annál, hogy lecseréli őket etikailag kiválóbb hatalmasságokra. Ezért nem hazudik és nem csapja be támogatóit, mikor a nemzeti oligarchiát rakja a nyakukba.
Vagyis nem ekkor hazudik. Akkor hazudott, amikor azt ígérte, hogy ettől jobb lesz. Amikor azt terjesztette, hogy a korábbi rendszer működtetői hitvány gazemberek, akik gonosz összeesküvéseket szőttek. Akkor csapta be a szegényeket, amikor ezzel a személyeskedő gyűlöletkeltéssel elfedte a valódi problémát: hogy a rendszer logikája újra fogja termelni a társadalmi különbségeket és a szegénységet.
Szóval látszólagos hasonlóságuk ellenére a szélsőjobb nem folyik át a szélsőbalba. Sajnos a baloldalról még inkább át lehet csúszni szélsőjobba, elég csak elkezdeni a rendszer helyett a nyerteseit hibáztatni. Ezt történelmi példákból (Mussolini) is tudjuk, de ismerősöm is van, akivel ez történt.
Végezetül pedig akármennyire is szeretnék a jobboldaliak letagadni (már aki épp nem kokettál vele), a szélsőjobb letagadhatatlanul tőzsgyökeres jobboldali ideológia.
Ez jó, egyetértek. :)
ReplyDeleteAmúgy nagyon érdekes téma lenne azon elgondolkodni, hogy pontosan miért is vezet a jelenlegi kapitalizmus elnyomáshoz, és hogy az államszocializmus miért vezetett még sokkal nagyobb elnyomáshoz... meg hogy akkor hol van a megoldás tulajdonképpen.
(Technikai észrevétel: ha lehet, ne szövegszerkesztőből kopizd be a szöveget, vagy ha igen, told előbb át egy wordpaden, hogy ne hozza magával a formázást. Ebben a betűméretben a Times New Roman nem kellemes a szemnek.)
ReplyDeleteValóban jó cikk, azt persze nem érinti, miért lett a baloldali kísérlet olyan, amilyen, de nem is ez volt a célja (csak az olvasó agya mindig levonja a következtetéseket az ellenkező oldaláról is egy érvnek, általában előítéletesen - ezt érdemes megelőzni).
Tördelési észrevételt köszönöm, megpróbálom javítani.
ReplyDeleteValóban nem volt célom abba belemenni, hogy a 20. századi kommunista mozgalmak hogy viszonyulnak az elméleti tanokhoz. Arról nem beszélve, hogy közben maguk az elmélet is sokat fejlődött és finomodott, elég csak a Frankfurti iskolára és a New Leftre gondolni.
Azonban a cikk írása közben bennem is felmerült azért a kérdés, úgyhogy pár ötletet bedobnék.
1. Mint írtam is, vonzó megszemélyesíteni a problémát, szóval míg az intellektuális marxista teoretikusok a rendszer elméleti hibáin töprengtek, a tényleges népfelkelések során gyakran falhoz állították a burzsoáziát.
2. Nyilván az indulatok fokozódásában nem segít, hogy az uralkodó osztályok sok helyütt igen keményen üldöztették a kommunistákat. Ez emelte a tétetek, ráadásul az erőszakosabb és extremistább baloldaliakat hozta a mozgalmakon belül domináns pozícióba.
3. Azért ha megnézed, ugyan voltak kivégzések, de az ideológia szintjén a kommunisták mindig átnevelésben (pl átnevelőtáborok) gondolkoztak. Legjobb tudomásom szerint, de javítsatok ki ha tévedek, a szélsőjobbon sose merült fel az, hogy a zsidókat át kéne nevelni. A fajelmélet miatt valószínűleg ez nem is merülhetett fel bennük. Ők mindig az eltávolításukban látták a megoldást.
4. A kommunizmus áldozatainak a kiléte és miértje egy eléggé komplex kérdéskör. Távolról se arról van szó, hogy az osztályellenségek voltak az áldozatok.
4.1. Konkrétan a burzsoázia elleni kivégzésekről én két helyről tudok, a spanyol polgárháború esetében és Kínában, ahol tényleg módszeresen elítélték és kivégezték a földesurakat. Például a Szovjeteknél nem tudok ilyesmiről. Az is árulkodó, hogy szemben az angol és a francia forradalmakkal, a cári családot nem nyilvánosan végezték ki, hanem két év tipródás után titokban.
4.2. A kommunista terrornak hatalomszerzés volt a motivációja és nem ideológia. Azokat célozták meg, akikről úgy érezték, hogy veszélyeztetik a hatalmukat. Már 17ben a vörös terror alapvetően a többi munkásmozgalom ellen irányult és végig jellemző volt, hogy a gulágok és táborokban leginkább baloldaliak vannak. Ez elég fontos és sajnos nem eléggé ismert.
4.3. Sztálinizmus egyes tömegterror lépései pedig egyértelműen etnikai tisztogatások voltak, vagy legalábbis etnikai konfliktusokból születtek (Ukrán függetlenségi törekvések). Ezeket inkább az orosz nacionalizmus, mintsem a kommunista ideológia számlájára kellene írni. Lenin ténylegesen internacionalista volt, például azért mondott le a békekötés során területekről minden gond nélkül, mert irrelevánsnak érezte. Sztálin viszont elkezdett a nacionalizmusra apellálni.
4.4. Magyarországon tovább komplikálja a képletet hogy a vörösterror együtt zajlott a második világháborút követő reakciókkal (ugye franciáknál is elég sok náci kollaboránst meglincseltek). Szóval itt még nehezebb kibogozni, hogy mit is lehet a marxista ideológia számlájára írni.
Kicsit rövidebben: a kommunisták azért öltek, amiért a keresztények is húsz évvel a keresztényüldöztetés vége után már éppúgy üldözték a pogányokat. Jó, persze a kereszténység minden önmaga igazában túlzottan hívő ideológia alfája és omegája.
ReplyDeleteEz a témakör, amihez volt nejem és régebbi barátnőm szerint nem kellene hozzászólnom, mert én eléggé kommunista nézeteket vallok, de nem tudom megállni.
ReplyDeleteAlapvetően a Lenin és később más, magát kommunistának nevező vezetők (pl. Sztálin) által végrehajtott cselekmények a kommunizmus elvének közepébe való szó szerinti beleszarás volt.
A Marx által megfogalmazott elvek szerint az öntudatára ébredt, művelt, vagy legalább maga művelése iránt igényes, elég nagy befolyással és létszámmal rendelkező munkássággal és parasztsággal rendelkező országokban kell a népnek átvennie a hatalmat, önrendelkezést. Ezekben az országokban az adott közösségek kitermelik magukból megfelelő vezetőiket, akik átlátják és megértik közösségük érdekeit. Mindenki képes és akar tanulni, és saját közössége érdekében dolgozni, tenni. Itt leginkább az akkori skandináv modellt látta a szeme előtt (dán népfőiskolák, terjedő szakszervezeti mozgalmak, dalárdák, sportegyesületek és "polgárosodó" gazdák és munkások). Az abszolút műveletlen, könnyen megvezethető, feudális jellegű társadalmakat (mint az orosz) nem vette még számításba sem.
Az oroszoktól (majd Szovjetunióból) szétterjedő ideológia alapjaiban bolsevik (azaz a többség látszólagos elvei szerint irányított és a kisebbség letojásáról szóló kvázi demokrácia, ami igazából diktatúra) és nem kommunista. A kommunista szó manapság egy szitokszónak beillő jelző, akár a náci. Ha valaki élt a szocializmusban, akkor tudja, hogy nem kommunizmus volt nálunk, csak a "szocializmust építettük". A legtöbb, akit lekommunistáznak manapság, még a szocializmusban elnevezésileg mocskos imperialista lett volna (pl. Gyurcsány, Bajnai), hisz jelentős magánvagyonon kívül cégek és nyugati multikkal való kapcsolat egyértelműen köthetők hozzájuk.
Miután kicsit kiadtam magamból az első indulatot, talán egy építőbb jellegű hozzászólást is írok.
ReplyDeleteOswald Spengler: A Nyugat alkonya című 1918-ra megírt kétkötetes művét el kellett olvasnom, és nem bántam meg. Nézeteimben megerősített. Ez alapján a jelenlegi rendszer rossz, alapvetően a bomlása felé tart, (ami akár évszázadokig is eltarthat, lásd a dekadens Római Birodalmat i.sz.14-től 476-ig) de pont ezért a vezető réteg is rossz, hisz ehhez a helyzethez válogatódik ki. Spengler szerint a civilizációknak 2 szakasza van: a kultúra szakasz a parasztibb (terjeszkedő, szaporodó, akár területszerző) esetleg városiasodó (letelepedő, szakmákat, képzettségeket előtérbe hozó) időszak, amely értékeket keres és teremt, valamint a 2. a civilizáció szakasza, amely a városi (letelepült, stagnáló, mindent csak másoló új értéket alig vagy nem is teremtő, vagy dekadens és bomló, nem valódi értékeket előtérbe helyező). A.E.Van Vogt a másodikat még ún. nagyvárosi civilizációval toldja meg, ahol a valódi értékek helyét képzelt(a pénz), és a hatalom határozza meg. Utóbbi jellemzője, a kontraszelektív irányítás: azaz a közösség érdekeit teljesen leszaró, legerőszakosabb, szociopata, ha kell nyalásban, ha kell könyöklésben és taposásban élenjáró figurák kerülnek vezető pozíciókba. Legyen az nagyvállalat, bűnszervezet, vagy politikai elit. Nem minden politikus korrupt, de a politikai pozíciók hatalmat jelentenek, a hatalom vonzza a korrumpálást, így a politika vonzza a korrumpálhatóakat (és itt ez párttól független legyen az egy Hunvald, vagy a 20%-os előnevet kapott Kósa). Jellemzően az ilyen társadalmak bukásához a vezető réteg is nagyban hozzájárul, hisz bármilyen törvényes pozícióban is van, lényegében "korának bűnözője".
Állításaimat alátámasztotta egy nemrég közzétett skandináv kutatás, ahol 20 kérdést tettek fel sikeres nemzetközi cégek vezetőinek. A válaszaikban egyértelműen az átlag (talán normális) emberekhez képest szociálisan érzéketlenebbek, szociopata jegyeket mutattak, nagyobb kockázatvállalást és szinte nulla megbánást. Pszichológiailag hasonló jegyeket lehetett kimutatni Hitler, Sztálin és Napóleon esetében is.
Szerintem kár azon vergődni, hogy a terror pontosan kit célzott és hogyan. Őszintén szólva a végső latban keveset nyom, hogy baloldaliakkal vagy jobboldaliakkal volt tele a gulág.
ReplyDeleteTény, hogy a bolsevizmus (amit köznyelven kommunizmusként ismerünk) egy elnyomó, véres rezsim volt, amely célpontjainak megválogatásában semmivel nem volt racionálisabb vagy emberségesebb a fajelvű nácizmusnál. Talán a legjobb példa az első szovjet földosztások után sikeressé, gazdaggá lett parasztok, akiket később ugyanaz a Lenin kiáltott ki kuláknak, és gyilkolt és börtönöztetett be - egyedüli bűnük az volt, hogy értettek a földműveléshez, és felvirágoztatták a forradalom által nekik osztott földet.
A kapitalizmus alapja rendkívül egyszerű, és nehezen támadható. Szükségszerűen előfordul, hogy egyes emberek termelésből származó jövedelme meghaladja a mindennapi költségekre szánt összeget. A kapitalizmus bölcsőjéül szolgáló protestáns kultúra, a puritanizmus és spártaiság erénnyé emelésével jelentősen hozzájárult ehhez, hiszen akinek több pénze volt, mint ami a tisztes polgári élethez kell, nem költötte azt luxuscikkekre vagy pazarló dőzsölésre.
A kapitalizmus ott kezdődik, amikor a többlettel rendelkező ember ezt a többletet termelőeszközök vásárlására fordítja, azaz beruház. Vagy a saját műhelyét bővíti ki, vagy befektetőként, kamat reményében mások beruházását fedezi.
Ez elviekben, és gyakorlatban is a termelékenység javulásához, emelkedő életszínvonalhoz vezet, ill. vezetett.
Ebben az egészben a legérdekesebb pedig, hogy nem valamiféle törvényileg elrendelt vagy irányított rendszerről beszélünk, hanem a szabadság következményéről. A szabadság, azaz a munka, a termelés, a beruházás és befektetés szabadsága, szükségszerűen valamiféle kapitalizmus kialakulásához vezet.
A kapitalizmus tehát kizárólag elnyomás útján akadályozható meg, ahogyan az államszocializmus azt tette.
Na most a kérdés az, hogy amikor az ország méretű multicégek kapitalizmusa már szabadság-korlátozó tényezővé válik, akkor mit lehet tenni ez ellen.
Én személy szerint az ellenséget nem a kapitalizmusban magában látom, hiszen az a szabadságtól elválaszthatatlan, hanem a piactorzító tényezőkben.
A szabályozás, és a korlátozott, igazságos újraelosztás kéne megakadályozza, hogy a pénz elnyomó erővé váljon.
Nehéz kérdés mind. Ha valamiféle baloldali agendát kéne mondjak, amit én megpróbálnék, akkor jelen pillanatban a megélhetési küszöbre belőtt valódi feltétel nélküli alapjövedelem (ami mindenkinek ugyanúgy jár, a csövesnek, a munkásnak és a milliárdosnak) egész jó kísérletnek tűnik, és talán segíteni fog az emberiségnek átlépni egy jobb munkamegosztásba.
Azzal, amit Rius a Marxizmus és a Szovjetúnió igencsak távoli viszonyáról írt alapvetően egyetértek.
ReplyDeleteSpenglertől a Nyugat Alkonyát nem olvastam, konkrét érveit nem ismerem, de ez a történelem felfogás az "egészséges fejlődés" és a " dekadens bukás" didaktikájával szerintem rendkívül primitív, valószerűtlen, a romantika agyszüleménye és alapvetően destruktív, nem véletlenül lett a náci ideológia egyik alappillére.
Az én történelemfelfogásom eléggé komplex, majd még fogok róla írni is. Szerintem maga az az elképzelés, hogy a civilizációknak vannak virágzó meg hanyatló korszakai is egy téves megszemélyesítés keltette illúziók. A civilizáció változik és kész, és több komponensű dolog, hol ez, hol az változik, hol ez, hol az működik jobban. Ahhoz, hogy fejlődésről és hanyatlásról beszéljünk ahhoz el kellene ismerni, hogy egyértelműen elkülöníthető például hogy mettől meddig tartott mondjuk a római civilizáció és szerintem ez baromira nincs így.
Az szerintem egy félrevezető csapda, hogy az államhatárok változásával akarjuk a történelmet megérteni. Ha megnézed az igazi komoly történészek munkáit, pl egy 10 kötetes Cambridge History of X-et, rájössz, hogy a római birodalom 3-4. százada már termelés és társadalom terén a középkor kezdeti fejlődő korszaka lehetne, viszont jogrend szerint meg igenis közelebb állt az i.e. 2. századhoz, és így tovább és így tovább.
Ha nem leegyeszerűsített mesék és illúziók alapján nézzük a történelemből eltűnnek a megszemélyesített entitások (legyenek akár országok, akár marxista osztályok) és értelmét veszti minden olyan elmélet, ami ezeknek a megszemélyesített entitásoknak az életfázisairól akar nagyokat mondani.
Kapitalizmus meg effélék: na ez is megint egy nagyon messzire vezető téma, most nem akarok nagyon elkalandozni. Szerintem a kapitalizmus vagy elnyomás egy téves dichotómia. Nagyon sokan vallják, de téves. Ott téved, hogy feltételezi, csakis egy központosított hatalommal lehet gátakat emelni az egyéni önzésnek és ambícióknak.
ReplyDeletePedig valójában a peer pressure, a társadalmi megítélés egy nagyon erős fegyver. Egy olyan fegyver, amit korunkban is sikeresen forgatnak, gondoljunk csak a zöld mozgalmakra.
A kapitalizmus és a protestáns puritanizmus kapcsolatának sose voltam híve. Tudom, hogy Webernek ez az elmélete, de szerintem az, hogy a kapitalizmus a protestáns etikának köszönhetően vált volna olyan sikeressé, amilyen, az egy nagyon masszív önámítás és szerecsen fürdetés. Mint azok a társai is, amely szerint a kapitalizmus a szabadpiac, az emberi szabadságjogok meg ilyesmik miatt lett volna sikeres.
Már bocsánat, de egy nagy fenét. A kapitalista nyugat azért lett sikeres mert a legzsarnokibb és legetikátlanabb eszközökkel járta körbe a Földet, kényszerítette rá puskával az egyenlőtlen szerződéseket partnereire, aknázta ki erőforrásaikat, ugrasztotta őket egymás ellen. A mai világot nem Adam Smith követői, hanem a Kelet-Indiai Társaság és a hasonlók alapították meg (a kettő pedig tűz és víz, Adam Smith és az összes liberális közgazdász nagycég ellenes volt és kisvállalkozókban hitt). Az EIC mikor megkapta Bengál feletti kormányzósági jogot a Mogul birodalomtól tönkretette a helyi ipart, államhatalmi pozícióból olyan árakat kényszerített a helyi textiliparra, mely akkor a világ legfeljetebb ipara volt, Bengál pedig a világ leggazdagabb vidéke, hogy a szakképzett szövők el akarták hagyni a szakmájukat, és mivel ez tilos volt inkább levágták saját ujjaikat, hogy más, életképesebb szakmát kereshessenek!
Száz évvel később meg az EIC kábítószert termelt és csempészett be Kínába, és a britt hadsereg ágyúkkal biztosította, hogy Kína ne tiltsa ki az ópiumot.
Szóval ezért mondom, hogy a nyugati kapitalista világ sikerét a protestánts puritán etikának vagy a szabadságnak tulajdonítani nagyon masszív szerencsenfürdetés.
Ráadásul erősen kérdéses az oksági viszony a protestáns kultúra és a kapitalizmus közt elég sok szempontból.
Spengler magát a Római birodalmat alapvetően a görög demokrácia másolataként írta le, kialakulásától már szinte csak másoló, ezáltal hanyatlásra ítélt társadalomként, amely kezdetben fejlődési jegyeket is bemutat. Nem határozott meg időpontot a bukás kezdetére, azt csak én írtam példaként (mint az "agyilag deformált" római császárok kezdő évszámát). Állításaiban folyamatokat és jelenségeket ír le, amelyek a hanyatlás, majd bukás jelei. Nem csak a náci ideológia használt fel belőle, de több filozófus és később sci-fi író is (pl.a már említett A.E. Van Vogt a szintek logikájában, Isaac Asimov Alapítványának pszichohistóriájában).
ReplyDeleteA "fogyasztói társadalom" alapvető közgazdasági elvek mentén működik, amelyhez vagy új területek, vagy új fejlesztések, technikai újítások kellenek. Ha ez nincs, esetleg nem olyan mértékű, akkor mesterségesen kell igényeket támasztani(reklámok), vagy már telített piacokat felvevővé tenni (termelési kvóták és támogatások haszontalan dolgok termelésére, amellyel a hasznos elől veszik el a területet, ezáltal azt már be kell szerezni mástól).
A protestantizmus inkább egy a vallási hatalommal szembeni alternatívaként jött létre, majd a terjedése a világi hatalom átvételére szolgált, ahol a hatalomra törő érdekcsoportok (közte a polgárosodó rétegek) nem származási, szűk hierarchikus, hanem gazdasági pozícióik általi kitörést kerestek. Segítette a kapitalizmus kialakulását, de az eszmeisége, puritanizmusa nem került át, csak a célszerűségre törekvő gondolkodásmódja, kirekesztő erőszakossága.
A kisebb közösségek (kb. 200 főtől, Szentmihályi Szabó Péter szerint maximum 2 ezerig :)) önellátóan tudnának működni megfelelő természeti adottságok mellet (belső cserekereskedelem+ a gazdálkodás, azaz földművelés és állattenyésztés előtérbe helyezése). Lásd a mostanában példaképként bemutatott Cserdit (de már másutt is volt ilyen Rozsálytól kezdve, elég rákeresni az önellátó falvakra).
Azzal jönnek erre többen, hogy az oktatásra és egyéb dolgokra az államtól kapják a pénzt, míg adót szinte semmit nem fizetnek. Viszont termelnek felesleget is, amiből ki tudnák gazdálkodni az oktatást és az egyéb költségeket. Akkor miért nem így élünk?
Válaszom az, hogy egyesek a hatalom igézetében élnek, és a birtoklás vágyában tobzódnak. Állati ösztönök révén alfa pozícióra törnek, akkor is, amikor az a "falkának" árt, és felhalmoznak, de csak maguknak, saját és nem közösségük túlélését nézve. Ha ezt a társadalom hagyja, akkor ez a hanyatlás elsődleges jele Spengler szerint.
@Acheron, tök jól rávilágítottál arra ami a kapitalizmus úgymond kétarcúsága. Egyfelől van a szabad vállalkozás, másfelől meg van az oligarchikus kapitalizmus, ami valóban a Kelet-Indiai Társasággal indult.
ReplyDeleteA paradoxon természete, hogy a kettőt gyakran egyben kezelik mind a kritikusok, mind a proponensek, holott igazából ellenségei egymásnak. Az oligarchia mindent megtesz azért, hogy bevédje a saját pozícióit, és a mai balközép politikai kultúrát kitűnő fegyverként használja a szabad vállalkozás ellen.
Ugye, amit az amerikaiak "red tape"-nek neveznek, a törvényi túlszabályozás, ami hihetetlen pazarlást, mal-investmentet generált, és százezreknek "ad" "munkát" pl. cégjogászként, adószakértőként, stb.
Ez egy rohadt nagy paradoxon.