A múltjövő megérkezett - választási eredmények alapján

Elvadult tájon gázolok:
 Õs, buja földön dudva, muhar. 
Ezt a vad mezõt ismerem, 
Ez a magyar Ugar. 

Lehajlok a szent humuszig: 
E szûzi földön valami rág. 
Hej, égig-nyúló giz-gazok,
Hát nincsen itt virág? 
 - Ady Endre, A magyar Ugaron


Lezajlottak a választások, az eredmények szinte senkit sem leptek meg, a jelenlegi helyzet teljesen világos, sőt segítségével jobban megérthetjük múltunkat is, mert hogy épp ismételjük, ebből pedig a jövőre is következtethetünk. Kicsit olyanok vagyunk, mint a görög tragédiák hősei, akik épp azáltal teljesítik be a jóslatot, hogy megpróbálják elkerülni.

 A fidesz több mint nyolcszázezer szavazót vesztett (majdnem szavazóinak harmadát!), ami jó hírnek tűnik. A nagy kérdés, hogy ha továbbra is ilyen szinten kormányoznak, folytatódik-e ez a trend. Az is kiderült, hogy a megmaradt fideszes szavazótábor egy abszolúte fegyelmezett, jól mozgósítható szavazótömb, de valószínűleg egyre nagyobb részük nem őszintén lelkes már.





Azért nem számítanék a fidesz további csökkenésére, mert az efféle rendszerek logikája szerint most fog elkezdődni a húzd-meg-ereszd-el játék. Engednek majd pár baromságból, hallgatnak párszor a józan ész szavára, jól megválasztott és körülhatárolt területeken engedik, hogy a szakértői szempontok érvényesüljenek a propaganda-szempontokkal szemben – aztán meg ismét meggondolják magukat és jön az ideológia és a nyers erő. Ez a recept jól ismert logikája az autoriter propaganda rezsimeknek, a türelmetlenek olvassanak történelemkönyveket, hogy miről is van szó, a türelmesek megvárhatják, amint napihírek formájában eléjük tárul.
 Egyébként is, pár százalékos gazdasági növekedés a valószínű, amivel persze messze lemaradunk a fejlett nyugati szomszédainktól, mint péládul Romániától, de a fidesz jól tudja majd kommunikálni és kicsit talán a lakosság is megérzi majd. A lassú lemaradás pedig kevésbé vérlázító, mint az a durva esés, ami most volt.

Az LMPs szavazók örülhetnek pártjuk lenyűgöző teljesítményének: nem csak az 5%-ot sikerült összehozniuk, de úgy néz ki még kétharmadot is csináltak! Egyeseket talán zavarhat, hogy a kétharmadot a fidesznek csinálták meg, de hát – amint Rejtő is megmondta – a kákán is csomót keresők nem számítanak.
No de a piszkálódást félretéve, van a parlamentben egy európai értékeket képviselő zöld párt, akik ráadásul a magyar politika színterén is üdítő folt: egyrészt mivel nem kormányoztak még és nem is szélsőjobboldaliak, ezért senkinek a hate listjén nincsenek rajta. Másrészt becsületükre váljék, egyedül az ő kampányuk szólt arról, hogy mit is akarnak csinálni, nem csupán arról, hogy kit kell leváltalni, vagy hogy ők mennyire faszák.
Az én aggályom mindig is az volt az LMPvel szemben, hogy mindez szép-szép, de hogyan lesz igaz is? Mert tényleg jó lenne a más politika, de ha kicsit is jobban megnézzük az LMP is pont ugyanarra a receptre épül fel, mint az mszpt/összefogást leszámítva az összes többi magyar párt: a valósággal köszönőviszonyban sem lévő jelszavakból (LMP esetén pl.: Atomenergia-mentesség) és egy szép hosszú hate-listből, hogy ki mindenkit kellene eliminálni a politikai életből, hogy itten jobb legyen hirtelen minden. (Az MSZP/Összefogás azért más, mert nálunk a jelszavak és álmok hiányoznak. Hogy ez jó vagy rossz hír, fene tudja - Az biztos, hogy szavazatszerzésben nem tesz jót nekik). Szóval azt, hogy tényleg egy új politikai kultúrát tudnak-e behozni, azt még nem bizonyította az LMP, de reménykedjünk.
 Mindenesetre érthető az LMP szavazók álláspontja: akarnak adni egy esélyt ennek a reménynek. Az, hogy valami érthető, persze nem jelenti azt, hogy jó döntés is (sok olyan logika van, ami érthető, akár szimpatikus is, de katasztróba vezet). A nagy helyzet az ugyanis, hogy az LMP parlamentbe jutásával sikerült kb húsz évre bebetonozni a fideszt.

Mert a választás nagy vesztese az összefogás lett. Nem az Összefogás, hanem Az összefogás. Az Összefogás ugyanis annyi szavazatot szerzett, amennyi az MSZP támogatottsága volt az elmúlt három évben. A konklúzió tehát mindenhol az, hogy nem éri meg összefogni. Az MSZPnek nem hozott szavazatot se az összefogás,a nem mszp-s szavazók pedig az LMPre voksoltak vagy otthon maradtak. Ez ennek a választásnak a legfőbb üzenete.
A liberális illetve centrum szavazótábor ugyanis most deklarálta: nem kér a realitásokkal szembenéző, kompromisszumkötésre képes politikából. Nem hajlandóak vélt vagy valós sérelmeket elengedni. Ők irreális vágyálmaik és a frusztrációval, gyűlölettel teli lelkiviláguk kiszolgálását várják a politikától, nehogy már ez a jobboldali szavazók kizárólagos privilégiuma legyen! Tulajdonképpen a politika Magyarországon immár száz éve (vagy talán két-háromszáz éve?) nem a jó döntések meghozataláról, hanem a frusztráció levezetéséről és egónk tupírozásáról szól. Sajnos ebből eddig se született sok jó, és a jövőben sem várható.

 A következő választásokon tehát legalább kettő, de az MSZP belső fejleményeinek függvényében könnyen lehet majd, hogy akár több párt fog indulni és küzdeni egymással a nem jobboldali szavazatokért. Ezzel pedig garantáljuk hosszú időre a fidesz győzelmét és könnyedén a jobbik válhat az egyetlen lényeges ellenzéki erővé.
Erre a megosztottságra a fidesz ugyanúgy rá fog játszani, mint ahogy most is megtette. Az összes lejárató hadjáratát a legnagyobb kihívójára irányítja, miközben sajtójában a többi bal-lib pártot beszélteti, hírez róluk, hogy minél vonzóbb alternatívának tűnjenek a bal-lib szavazók számára. Most is ezt csinálták már, nem tudom kinek tűnt fel, de érdekes mód mindig az LMP jutott be a sajtóba, sose az MSZP. Persze az LMP szavazók ezt nyilván annak tudták be, hogy az LMP belevaló, az MSZP meg töketlen, ugye?

A legfontosabb események azonban vidéken történtek. Itt az ideje ugyanis, hogy felelevenítsünk egy kifejezést, ami húsz éve kiment a divatból, pedig nagyon is meghatározta a magyar belpolitikát száz éven át, és ismét meg fogja határozni: a vidéki-urbánus ellentét ez. Tessék ízlelgetni a kifejezést. Visszatérését már sejteni lehetett tíz éve is, mikor a szadesz beszorult a fővárosba, de mostantól a politikai térképünk meghatározó erővonala lesz.

Vidéken alig van körzet, ahol a fidesz + jobbik együtt ne szerzett volna legalább 66%-ot és még a gerimandering ellenére sincs nem jobb-oldali körzet. Vidéken a nyugati értékekre alapuló pártoknak nincs tere. Itt láthatóan csakis a paternalista államot ígérő eszmék a divatosak, a centralizáció, a nacionalizmus és az antikapitalizmus. Vidéken a fideszben csalódott, még jobban elszegényedő emberek nem a gazdasági fellendülést elhozó reálpolitikát választották, mert ahhoz túl mélyen és túl régóta antikapitalisták (150 éve kb.), hanem a jobbikra szavaztak.

Megjegyzés: az urbánus nem a fővárost jelenti, a nagyobb városokban vissza fog erősödni a bal-lib, ha még nem tette. Az, hogy a vissza-erősödés mire elég, az persze nagyban függ a fentebb ecsetelt megosztottságtól. Viszont a parlamentben nem lehet labdába rúgni a vidékkel szemben, a helyi önkormányzati győzelmek pedig kevésre elegek egy centralizált és ellenséges kormánnyal szemben.

 Egyre inkább vissza fog térni az az állapot, hogy a vidék és a város egy teljesen más világban él és mindkettő mélyen undorodik attól, amit a másik jónak tart. Nem véletlenül volt az elmúlt években szlogen a „romkocsmák népe”, a vidéki-urbánus dinamikával vissza fog térni az a nézet, hogy a vidéki/nemzeti ideológia a nyugati értékeket és kultúrát befogadó várost a dekadencia, erkölcsi fertő, az idegenszívűsék fellegvárának bélyegzi. Nem véletlenül nevezte horthy is bűnös városnak Budapestet.
Mi pedig fel fogjuk idézni Ady Endre több mint száz éves versét a magyar ugarról, a butaság, ostobaság és tehetségtelenség szörnyű vidékéről, ahol minden tehetséget és jó gondolatot megfojt a gaz. Ha azt hittétek, hogy eddig megosztott volt az ország, nos, akkor kapaszkodjatok meg. A múltjövő már a jelen.

Épp azért, mert az indulatok és a kölcsönös megvetés valószínűleg nőni fog érdemes kimondani, hogy az urbánus-vidéki ellentét nem szükségszerű, hogy a jó és a rossz harca. Nem egyértelmű, hogy változékonyság és konzervatívság kérdésében hol van a jó egyensúly. Nem egyértelmű, hogy a nyitott multikulti mindig jobb, mint a saját kultúrájára büszke nemzeti hagyomány – ha az a hagyomány tényleg jó értékeket közvetít, nem pedig kontraszelekciót, gőgöt és gyűlölködést. Nem egyértelmű, hogy milyen szintű centralizáció a kívánatos. Nem egyértelmű, hogy mekkora gazdasági fejlődés mekkora társadalmi egyenlőtlenséget ér meg. Nem egyértelmű, hogy tényleg kolonc-e az állam nyakán a mezőgazdaság támogatása. Szóval az anti-urbánus, „vidéki” eszmerendszer nem feltétlenül kell, hogy ostoba, önsorsrontó és gyűlölködő eszmék gyűjteménye legyen.

Nem kell, hogy az legyen, de gyakran az lett. Egyrészt, mert a magyar nacionalizmusnak, főleg pont anti-urbánus érzülete révén van egy nagyon erős hajlama a teljesen önsorsrontó és öngerjesztő elmebajra. Akkor szokott kitörni rajta, amikor szembe kellene néznie a saját politikája kudarcával - és ez most erősen várható.
Ekkor jön az ámokfutás, amikor is a sértett önérzet, a frusztráció és a bűnbak keresés elvezet arra, hogy pont azokat az embereket, szereplőket és életstratégiákat akarják elpusztítani, amik az egyetlen kiutat jelentenének a szorult helyzetből – ezzel persze a válság mélyül és csak fokozódik a bűnbak-gyártás és a sértett gyűlölet. Pedig megmondták 4chanon is: whatever happens, never go full retard.
A másik baj a vidékkel az a szegénység és az ebből következő radikalizmusra való hajlam.Mivel úgy hiszik, vesztenivalójuk nincs, bármilyen nagy meséket ígérgető radikális propagandára harapnak. A gond itt a konzervatívok teljes hiánya – pontosabban szólva az, hogy a magyarországi konzervativizmus a kereszténységgel való viszonyon kívül nem létezik. Nagyon jó kérdés, hogy miért, e téren talán még a horthy rendszer idején is jobb volt a helyzet.

A huszadik században egyetlen egy politikai erő tudta áthidalni a vidék-urbánus ellentétet, ez pedig a szocializmus volt – mint mondtam vidéken anti-kapitalista ideológia az egyetlen, ami életképes. Éppen ezért a következő húsz év nagy kérdése az lesz, hogy lesz-e olyan baloldali párt, aki meg tudja szólítani a vidéki szegényeket és el tudja-e venni az elégedetlenkedőket a jobbiktól.

A jobboldali rezsim és az elképzeléseik működésképtelenségének erősödésével meglesz a lehetőség arra, hogy a szocializmus felvállalható ideológiává váljon ismét, úgyhogy egyáltalán nem kizárt egy hagyományos szegénypárti baloldali erő megjelenése, a kérdés az, hogy jól tudnak-e lavírozni az urbánus körökben való szalonképesség és a szegény szavazók megnyerése közt. Itt egy erős és igazi szociáldemokrata pártra lenne szükség. Akiknek a zöldek például természetes szövetségesei lennének. És akik nem csak középkorú, udvariasan viselkedő tüntetőket tudnak az utcára vinni.

Mert tetszik, nem tetszik, nem kizárólag a szavazófülkékben fog eldőlni a következő húsz év története.