2016 is the year of disappointments it seem and the movie Arrival was among the major ones.
After a really good hard science fiction in the form of Interstellar I really hoped for another good movie, but instead we got a movie so badly written and so many infuriatingly stupid plot elements that not even the plot from the Hugo and Nebula award-winning short story can redeem it.
But since many people haven't seen the movie yet and some of you may still want to (because we live in a desperate age where a movie with a single good idea and 80% horrible stupid apeshit is still among the better movies of the season), I will refrain from spoilers beyond those that are already revealed in the trailer and talk about the first 30m of the movie.
So instead of writing about how badly Arrival treats the interesting topic of cross-cultural linguistic barriers, or about how utterly retarded is the political plot in the movie, let's talk about the first fifteen minutes of the movie. You will find that we can learn quite a lot about what's wrong with our world.
2016/11/09
Trump is not Brexit
Trump won the elections. Okay. If I were an American citizen I would have voted for Clinton and I would be sad. As a European I find the issue a lot more complex (see later), but my views are much closer to Clinton than to Trump so I am disappointed.
But I think that all this outrage that is going over the internet about Trump winning is not appropriate. Lot of people are saying that this is the end of the world, that it is a historical tragedy and so on. It got even more intense reactions than the Brexit! Which is a sad thing because the Brexit is really a historical event and most likely a sad one. Of course it is always easier to direct hatred against a single person like Trump, than against an abstract motion like Brexit.
But I think that all this outrage that is going over the internet about Trump winning is not appropriate. Lot of people are saying that this is the end of the world, that it is a historical tragedy and so on. It got even more intense reactions than the Brexit! Which is a sad thing because the Brexit is really a historical event and most likely a sad one. Of course it is always easier to direct hatred against a single person like Trump, than against an abstract motion like Brexit.
2016/09/15
Nihilizmus értékek és a jobboldal
Putyin és Orbán legújabb municiója a nyugati demokráciákkal szemben a nihilizmus vádja, vagyis hogy a liberalizmusnak nincsenek értékei. No persze az elmúlt kétszáz évben minden retrográd zsarnok és zsarnokjelölt hosszasan ostorozta hasonlóan hangzatos, ámde zűrzavaros vádakkal a nyugatot, bizonygatva, hogy mennyire rossz ott nekik és hamarost még rosszabb lesz nekik ottan.
Aztán még mindig itt állunk, kétszáz év múlva is, ácsingózunk és irígyeljük a nyugatot, akiknek a fene egye meg valahogy sose lett rosszabb. Nem kell nagy ész ahhoz, hogy felismerjük a savanyú a szőlő tanmeséjét a rókával, aki nem ért fel a szőlőfürtig.
Ennek ellenére azonban érdemes kicsit elgondolkozni ezeken a vádakon, mert azért rávilágítanak dolgokra a nyugatot/liberalizmust illetően és méginkább a vádaskodókat illetően.
Szóval azt mondja a jobboldali populista ideológia, hogy a liberálisoknak nincsenek értékei...
Hadd jöjjön most egy hosszabb lélegzetvételű flashback: évek óta csak vakarom a fejem, valahányszor megpróbálom átgondolni, hogy mit is ért a jobb-oldal azon, hogy ők családi értékeket képviselnek.
Aztán még mindig itt állunk, kétszáz év múlva is, ácsingózunk és irígyeljük a nyugatot, akiknek a fene egye meg valahogy sose lett rosszabb. Nem kell nagy ész ahhoz, hogy felismerjük a savanyú a szőlő tanmeséjét a rókával, aki nem ért fel a szőlőfürtig.
Ennek ellenére azonban érdemes kicsit elgondolkozni ezeken a vádakon, mert azért rávilágítanak dolgokra a nyugatot/liberalizmust illetően és méginkább a vádaskodókat illetően.
Szóval azt mondja a jobboldali populista ideológia, hogy a liberálisoknak nincsenek értékei...
Hadd jöjjön most egy hosszabb lélegzetvételű flashback: évek óta csak vakarom a fejem, valahányszor megpróbálom átgondolni, hogy mit is ért a jobb-oldal azon, hogy ők családi értékeket képviselnek.
2016/07/14
How long can it live which is already dead? A quick recap of the history of feudalism
Many people think that there are good socio-political arrangements and there are bad ones. I think this is a convenient but dangerous oversimplification. Any arrangement of power has something bad in it. The question is whether the benefits outweight the costs. And that one changes with time.
So instead of good or bad socio-political arrangements, we have current / productive and outdated / dysfunctional ones.
So instead of good or bad socio-political arrangements, we have current / productive and outdated / dysfunctional ones.
Brexit does not have the Way
It is an intrigueing feature of human nature that we have such penetrating wisdom and clarity of mind when it comes to realizing the mistakes of others, while our mental faculties are clouded when it comes to admitting our owns.
A great majority of Europeans see it with profound clarity that the English made a very stupid decision when they choose national sovereignty over the EU. Most of these people, who instinctively recognize the irrelevance of national sovereingty in the 21th century when we are talking about the UK, would be hard pressed to admit the same thing about out their own nation.
That's why we should try to remember. Remember how obvious it is to us that the English are stupid when they voted to leave the EU. Remember how blatantly the Leave campaing had to lie to convince those fools to vote their way.
A great majority of Europeans see it with profound clarity that the English made a very stupid decision when they choose national sovereignty over the EU. Most of these people, who instinctively recognize the irrelevance of national sovereingty in the 21th century when we are talking about the UK, would be hard pressed to admit the same thing about out their own nation.
That's why we should try to remember. Remember how obvious it is to us that the English are stupid when they voted to leave the EU. Remember how blatantly the Leave campaing had to lie to convince those fools to vote their way.
2016/06/20
Euroskeptics: the price of a lie
I think the strength of euroskepticism is the consequence of a lie. The truth is that the whole point of the EU is to get rid of nation states, but in the last 20 or so years, the EU lied about this in order to spare the feelings of nationalists. And no matter how gentle that lie was, we are now paying its price.
The idea of the EU emerged after two World Wars, when nationalism and the confrontation between nation states devastated the continent. You should not be surprised that Churchill, a man whose patriotism cannot be questioned, was an advocated of the strong integration: a United States of Europe.
The idea of the EU emerged after two World Wars, when nationalism and the confrontation between nation states devastated the continent. You should not be surprised that Churchill, a man whose patriotism cannot be questioned, was an advocated of the strong integration: a United States of Europe.
2016/05/07
Náci mítoszok - nácik és a munkások
A modern kor egyik kulcsfontosságú eseménye a nácizmus hatalomra jutása és a 2. világháború, politikai és etikai értékrendünk alappillére pedig a nácizmus elutasítása. Sőt, nem pusztán elutasítása, hanem a rossz etalonjaként való felmutatása.
Na most ehhez képest az átlag művelt embernek is meglepően téves képe van a nácizmusról. Én nemrégiben rágtam végig magam Richard J. Evans három vaskos kötetén, amit a Harmadik Birodalomról írt és jó magam is sok mindenen meglepődtem. Főleg az Evans kötetek alapján, de kiegészítve különféle egyéb olvasmányaimmal is meglátásaimmal belevágnék hát egy sorozatba, ami a nácikkal kapcsolatos történelmi tévképzeteket és mítoszokat veszi célba.
Az egyik ilyen tévhit az az, hogy a szocializmus egy fontos komponense lenne a nácizmusnak. Hisz, szól az okoskodás, maga a párt neve is nemzetszocialista párt volt. Elterjedt az tévhit is, hogy a politikai paletta egy kört alkotna és hogy a szélsőbal és a szélsőjobb közel áll egymáshoz (erről már írtam régebben). Az is népszerű mítosz, mely szerint a 20. század nagy elnyomó rendszerei mind a legszegény néprétegek érzéseit meglovagolva jutottak hatalomra.
A helyzet az, hogy a nácizmus kapcsolatát a szocializmussal nagyon nagy mértékben eltúlozzák ezek az elméletek (mint ahogy a nácizmus közelségét a „polgári / szalonképes” nacionalizmussal és jobboldalisággal pedig nagymértékben letagadják).
Na most ehhez képest az átlag művelt embernek is meglepően téves képe van a nácizmusról. Én nemrégiben rágtam végig magam Richard J. Evans három vaskos kötetén, amit a Harmadik Birodalomról írt és jó magam is sok mindenen meglepődtem. Főleg az Evans kötetek alapján, de kiegészítve különféle egyéb olvasmányaimmal is meglátásaimmal belevágnék hát egy sorozatba, ami a nácikkal kapcsolatos történelmi tévképzeteket és mítoszokat veszi célba.
Az egyik ilyen tévhit az az, hogy a szocializmus egy fontos komponense lenne a nácizmusnak. Hisz, szól az okoskodás, maga a párt neve is nemzetszocialista párt volt. Elterjedt az tévhit is, hogy a politikai paletta egy kört alkotna és hogy a szélsőbal és a szélsőjobb közel áll egymáshoz (erről már írtam régebben). Az is népszerű mítosz, mely szerint a 20. század nagy elnyomó rendszerei mind a legszegény néprétegek érzéseit meglovagolva jutottak hatalomra.
A helyzet az, hogy a nácizmus kapcsolatát a szocializmussal nagyon nagy mértékben eltúlozzák ezek az elméletek (mint ahogy a nácizmus közelségét a „polgári / szalonképes” nacionalizmussal és jobboldalisággal pedig nagymértékben letagadják).
2016/04/12
A Versailles-i Béke
“Who controls the past controls the future. Who controls the present controls the past.”
– George Orwell, 1984
Nem véletlenül ez a mondat az egyik leghíresebb idézet az 1984-ből. A történelemről való hiedelmeink meghatározzák politikai viselkedésünket. Egyrészt meghatározza azt, hogy milyen politikákat tartunk sikeresnek és kívánatosnak illetve sikertelennek és kerülendőnek, de ennél többről is van szó: meghatározza, hogy egyáltalán milyen célokat tartunk kívánatosnak és miket nem, sőt, még azt is, hogy egyáltalán milyen problémákról gondolkodunk.
Minél többet ismerek meg a történelemről, annál több „közismert történelmi tényről” tudom meg, hogy valótlan és hogy a történelemről alkotott felfogásaink mennyire torzak. Aggasztó az, hogy a mai embereknek (és most a műveltnek számító, magukat valamelyest tájékozottnak tekintőkre gondolok) döbbenetesen sok történelmi tévhit van a fejében és még több félreértelmezés.
A jó hír Orwellhez képest az, hogy az internet korában nehéz uralni a jelent olyan módon, ahogy az ő anti-utópiájában leírta. A rossz hír az, hogy a történelem-hamisításokat legritkább esetben követi el egy fentről indított összeesküvés: ezek legtöbbször a társadalom kollektív önámításaiból, kollektív neurotikus gondolkodásából származnak. Sőt, gyakran még ennyi se kell hozzá, elég csupán némi intellektuális lustaság.
„Practical men who believe themselves to be quite exempt from any intellectual influence, are usually the slaves of some defunct economist.”
– John Mayard Keynes
Mondta Keynes a közgazdaság-elmélet és a politika kapcsolatára. Ezt azonban át is lehetne fogalmazni, legtöbb ember, aki apolitikusnak és objektívnek hiszi történelmi ismereteit, valójában ötven évvel korábbi, rég megcáfolt történészek és propagandisták befolyása alatt áll.
Mindenesetre egy valamit lehet tenni a tévhiedelmek ellen: elmondani szépen, érvekkel alátámasztva, hogy miért tévesek. Türelmesen, újra meg újra. Legtöbbekről le fog pattanni, mert senki nem szereti megváltoztatni nézeteit, főleg akkor nem ha azok jóval kényelmesebbek és egyszerűbbek, mint a valóság. De mindig lesznek páran, akik odafigyelnek, akik elgondolkoznak, akik ha csak kicsit is, de revideálják nézeteiket. Ezért most egy olyan cikk sorozatot kezdek el, amely különféle történelmi tévhiedelmeket szembesít a valósággal.
Első témánknak pedig a versaillesi békét választottam. A híres-hírdhedt békét, amely Németország és a nyugati Szövetséges Hatalmak közt zárta le az Első Világháborút. Ez az újkori történelem egyik csomópontja: nem csak az első világháború lezárása és a másodikhoz a színpad felállítója, de egyben az imperializmus korszakának is az egyik végpontja.
A versaillesi béke tehát érdekes és fontos történelmi esemény, ami ideálissá teszi az én cikkeim számára az a megítélésében a 180 fokos eltérés a „művelt köztudat” és a szakirodalom közt.
A köztudatban rendkívül negatív kép él róla. A népszerű narratíva nagyjából így szól: ez a béke a franciák igazságtalan bosszúvágyáról és irreális követeléseiről szólt. Állandó jelzője a „megalázó” szó lett, rendszeresen mint „megalázó békefeltételek” beszélnek róla. Rendkívül elhibázottnak szokták tekinteni. Gyakran mondják, hogy „megalázó” feltételei megalapozták a német revansizmust és nagyban hozzájárultak Hitlerék hatalomra jutásához. Azzal is vádolják, hogy a pénzügyi követelések csődbe döntötték Németországot és ezzel is hozzájárultak Hitlerék hatalomra jutásához. Közismert még Foch marsal prófétikus megállapítása: „Ez nem egy béke, ez egy húsz éves fegyverszünet”.
Csakhogy Foch marsal Francia volt és ezt a híres mondását épp fordítva értette, mint ahogy mostanában idézni szokták. Szerinte ez a béke túlságosan enyhe volt Németországra nézve, nem húzza ki a német agresszió méregfogát és ezért csupán fegyverszünet.
Valóban, a mai történészek, legyenek akár németek, angolok vagy franciák, abban mind egyetértenek, hogy ez egy rendkívül korrekt, tisztességes és racionális békeszerződés volt. Sőt, vannak, akik Foch marsalnak adnak igazat, mely szerint a béke abban hibázott, hogy túl enyhe volt a legyőzött németekkel szemben: fel kellett volna darabolni Németországot, csakis úgy lehetett volna megelőzni a következő nagy háborút.
– George Orwell, 1984
Nem véletlenül ez a mondat az egyik leghíresebb idézet az 1984-ből. A történelemről való hiedelmeink meghatározzák politikai viselkedésünket. Egyrészt meghatározza azt, hogy milyen politikákat tartunk sikeresnek és kívánatosnak illetve sikertelennek és kerülendőnek, de ennél többről is van szó: meghatározza, hogy egyáltalán milyen célokat tartunk kívánatosnak és miket nem, sőt, még azt is, hogy egyáltalán milyen problémákról gondolkodunk.
Minél többet ismerek meg a történelemről, annál több „közismert történelmi tényről” tudom meg, hogy valótlan és hogy a történelemről alkotott felfogásaink mennyire torzak. Aggasztó az, hogy a mai embereknek (és most a műveltnek számító, magukat valamelyest tájékozottnak tekintőkre gondolok) döbbenetesen sok történelmi tévhit van a fejében és még több félreértelmezés.
A jó hír Orwellhez képest az, hogy az internet korában nehéz uralni a jelent olyan módon, ahogy az ő anti-utópiájában leírta. A rossz hír az, hogy a történelem-hamisításokat legritkább esetben követi el egy fentről indított összeesküvés: ezek legtöbbször a társadalom kollektív önámításaiból, kollektív neurotikus gondolkodásából származnak. Sőt, gyakran még ennyi se kell hozzá, elég csupán némi intellektuális lustaság.
„Practical men who believe themselves to be quite exempt from any intellectual influence, are usually the slaves of some defunct economist.”
– John Mayard Keynes
Mondta Keynes a közgazdaság-elmélet és a politika kapcsolatára. Ezt azonban át is lehetne fogalmazni, legtöbb ember, aki apolitikusnak és objektívnek hiszi történelmi ismereteit, valójában ötven évvel korábbi, rég megcáfolt történészek és propagandisták befolyása alatt áll.
Mindenesetre egy valamit lehet tenni a tévhiedelmek ellen: elmondani szépen, érvekkel alátámasztva, hogy miért tévesek. Türelmesen, újra meg újra. Legtöbbekről le fog pattanni, mert senki nem szereti megváltoztatni nézeteit, főleg akkor nem ha azok jóval kényelmesebbek és egyszerűbbek, mint a valóság. De mindig lesznek páran, akik odafigyelnek, akik elgondolkoznak, akik ha csak kicsit is, de revideálják nézeteiket. Ezért most egy olyan cikk sorozatot kezdek el, amely különféle történelmi tévhiedelmeket szembesít a valósággal.
Első témánknak pedig a versaillesi békét választottam. A híres-hírdhedt békét, amely Németország és a nyugati Szövetséges Hatalmak közt zárta le az Első Világháborút. Ez az újkori történelem egyik csomópontja: nem csak az első világháború lezárása és a másodikhoz a színpad felállítója, de egyben az imperializmus korszakának is az egyik végpontja.
A versaillesi béke tehát érdekes és fontos történelmi esemény, ami ideálissá teszi az én cikkeim számára az a megítélésében a 180 fokos eltérés a „művelt köztudat” és a szakirodalom közt.
A köztudatban rendkívül negatív kép él róla. A népszerű narratíva nagyjából így szól: ez a béke a franciák igazságtalan bosszúvágyáról és irreális követeléseiről szólt. Állandó jelzője a „megalázó” szó lett, rendszeresen mint „megalázó békefeltételek” beszélnek róla. Rendkívül elhibázottnak szokták tekinteni. Gyakran mondják, hogy „megalázó” feltételei megalapozták a német revansizmust és nagyban hozzájárultak Hitlerék hatalomra jutásához. Azzal is vádolják, hogy a pénzügyi követelések csődbe döntötték Németországot és ezzel is hozzájárultak Hitlerék hatalomra jutásához. Közismert még Foch marsal prófétikus megállapítása: „Ez nem egy béke, ez egy húsz éves fegyverszünet”.
Csakhogy Foch marsal Francia volt és ezt a híres mondását épp fordítva értette, mint ahogy mostanában idézni szokták. Szerinte ez a béke túlságosan enyhe volt Németországra nézve, nem húzza ki a német agresszió méregfogát és ezért csupán fegyverszünet.
Valóban, a mai történészek, legyenek akár németek, angolok vagy franciák, abban mind egyetértenek, hogy ez egy rendkívül korrekt, tisztességes és racionális békeszerződés volt. Sőt, vannak, akik Foch marsalnak adnak igazat, mely szerint a béke abban hibázott, hogy túl enyhe volt a legyőzött németekkel szemben: fel kellett volna darabolni Németországot, csakis úgy lehetett volna megelőzni a következő nagy háborút.
Subscribe to:
Posts (Atom)