A kereszténységről 1 - A legszörnyűbb csapás

Arra gondoltam, hogy nekifogok és megpróbálom struktúráltan elmondani “kulturált és visszafogott véleményemet” a kereszténységről. Mint ateista és mint vallástörténettel aktívan foglalkozó kutató (bár a szakterületem a távol-kelet) azért nem fogok zsákbamacskát árulni: erősen kritikus véleményen van róla.

Disclaimer: én alapvetően a kereszténységről fogok beszélni, ugyanis keresztény kultúrkörben nőttem fel, erről a kultúrkörről van a legtöbb eszmetörténeti ismeretem is. Amit mondani fogok, annak egy része ugyanúgy igaz a többi ábráhámita vallásra, másik része nem. Néha ki is fogok térni a párhuzamokra és a eltérésekre, de sokszor nem. 

Szóval kezdjük azzal, hogy beszélünk az elefántról aki a szobában van. A következő a helyzet: a kereszténység, mint etikai tartalmú eszmerendszer : borzasztó! Tényleg borzasztó. És ezt mindenki tudja róla. Tudja róla a pápa, tudja róla a sarki lelkész, tudja róla a kereszténydemokrata képviselő, tudja róla a teológia kar dékánja, tudja róla Mari néni aki minden vasárnap templomba jár. Mindenki tudja róla, hogy borzasztó.

Mi a mai értékrendünk szerint a legszörnyűbb bűn, amit el lehet követni? A népírtás.
Mi a mai értékrend szerint az, ami bármilyen bűnnek a legszörnyűbb módozata? Ha magatehetetlen csecsemők az áldozatai.
Ehhez képest Jahve tizedik csapása az egyiptomi elsőszülött csecsemők kiírtása volt (etnikai alapon)! A kereszténység pedig azt tanítja, hogy ez igaz, és hogy ez a Jahve a legfőbb jó, a tökéletes jóság, minden jó forrása.

Ez, mint etikai eszmerendszer borzasztó.

*

Azt se feledjük, hogy az egész helyzetet ugyanezen isten hozta őssze. Ő vitte Józsefet és a zsidókat Egyiptomba, ő irányítja az egész történelmet, és ráadásul ő "keményíté meg a fáraó szívét", hogy az ne engedje el a zsidókat békésen. Tehát kétszeresen is ő szerkesztette meg azt a konfliktust, aminek a “megoldásaként” népírtást hajthatott végre.

Mindenféle etika alapja a következetesség és a kettős mérce elkerülése. Na most ha egy eszmerendszerben a legfőbb jóval összeegyeztethető csecsemők etnikai alapon történő népírtása, akkor azzal bármilyen más gonoszság is összeegyeztethető. A kedves olvasóban valószínűleg már megfogalmazódott a tucatnyi szokásos apollogetika egyike-másika, amivel a keresztények hagyományosan mentegetni próbálják magukat. A helyzet az, hogy ezek semmit sem érnek, sőt, csak rontanak a helyzeten.

Pl: "Mi nem érhetünk fel isten gondolataihoz" - ahha, szóval arra akarjuk tanítani etika címen az embereket, hogy ha a Führer azt mondja, most akkor megölünk egymillió csecsemőt, akkor te borulj le, hogy a bölcs Führer mennyire jóságos, és micsoda buta vagy te, hogy nem éred fel ésszel, miért is jóságos kiírtani egymillió csecsemőt, de biztos az, hisz a Führer mondta? Vagy "ez csak metafóra" - ahha, és mi is itt a metafóra jelentése? Hogy a leggonoszabb szörnyű bűn az a jóság forrása?
Tök mindegy, milyen apollógiát találsz ki - arra gyártottál apollógiát, hogy csecsemők millióinak etnikai alapon történő népírtása miért is okés és egyeztethető össze a legfőbb jósággal. Csak hogy tisztázzuk: nem, ez nem egyeztethető össze! Ezért minden apollogetika csak még borzasztóbbá teszi az eszmerendszert.

*

Ez ráadásul nem is egy obskurus részlet valahonnan a király könyvéből, ahol obskurus történelmi szereplők Trónok Harcába illő brutalitással ragadják magukhoz a hatalmat a Jahve nevében és írtják ki az Úr (= Ba’al) náluk kozmopolitább híveit. Ez Mózes tizedik csapása, az egész eszmerendszer egyik kulcspontja.

A judaizmus legfontosabb ünnepe, a pészah (passover) pont arról szól, hogy ez a csapás átugrotta a zsidókat. Jézusék utolsó vacsorája egy széder-este volt (pészah este), ahol ezt ünnepelték, így a húsvét, a kereszténység legfontosabb ünnepe is ehhez kapcsolódik. Ez egy nagyon is központi fordulata ezeknek a vallásoknak.

Ráadásul valahányszor megkérdezünk egy keresztényt, miért is kellene gyerekeknek tanítani ezt a vallást, azt válaszolják, hogy mert erkölcsössé teszi őket, és rögtön a tízparancsolatra hivatkoznak. Arra a tízparancsolatra, aminek az autoritása és legitimitása azon alapul, hogy Jahve és nem másik isten volt az, aki kihozta a zsidókat egyiptomból. A Mózes sztori lényege, hogy a tízparancsolatot a tíz csapás legitimizálja: vagyis csecsemők etnikai alapon történő kiírtása.

*

Ezért mondom azt, hogy a kereszténység borzalmas és ezt mindenki nagyon jól tudja. Nem kell filozófia doktori ahhoz, hogy átlássuk: csecsemők népírtása nem egyeztethető össze a jósággal. Egy olyan eszmerendszer, ami arra tanít, hogy ez összeegyeztethető, az etikailag borzalmas. És ezt mindenki nagyon jól tudja. Az összes keresztény nagyon jól tudja. Az apollogetikák pedig csak még borzasztóbbá teszik az eszmerendszert, mert arra mutatnak példát, hogyan kell addig csűrni csavarni a dolgokat, amíg a legborzasztóbb gonoszságot is kimagyarázzuk, mint tökéletes jóság.

*

Ha a kereszténységről ennyire nyilvánvaló, hogy borzasztó, akkor miért van ennyi keresztény? Miért tartja tiszteletben meg még az ateisták egy része is? Sokan úgy gondolják, hogy nem lehet igazam, nem lehet ennyire egyszerűen és triviálisan kijelenteni, hogy a kereszténység borzasztó, hisz akkor már rég elvetettük volna.

Ez a gondolatmenet gyakori, ámde visszafelé üli meg a lovat. Egyben jól illusztrálja a probléma természetét. Ez a probléma pedig a császár új ruhájának a problémája, ami révén megérthetjük, hogy mi a fene is történik ezekkel a vallásokkal, immár évezredek óta.

A mesében van ugyebár egy császár, aki nagyon szereti a szép ruhákat és érkezik két csaló, akik kiadják magukat takácsnak. Azt mondják, hogy a világ legszebb kelméjét tudják megszőni, aminek különleges tulajdonsága van “akik méltatlanok a tisztségükre, vagy buták, mint a föld, azok előtt láthatatlanná válik a kelme”.

Ezután sorra jönnek a hivatalnokok és udvaroncok, akik nézték, hogy a csaló takácsok mímelik a szövést. Egyikük se látta a kelmét, de egyikük se merte ezt beismerni, mert az azt jelentené, hogy ők vagy buták, vagy méltatlanok. Így hát mindannyian elkezdtek hazudozni, hogy mennyire szép is ez a kelme. Ez szépen továbbterjedt, míg végül a meztelen császár peckesen végigvonult a nép előtt, akik mind csodálták a ruháját, mert senki sem akarte beismerni, hogy nem látja a ruhát.

Mindenki látja a császár himbálózó szőrös tökét. Mindenki látta rusnya, ráncos, pattanásos seggét. De mégis mindenki arról áradozott, hogy milyen szép a ruhája.

A kereszténységgel pontosan ez a helyzet. Mindenki látja a keresztény tanok himbálózó szőrös tökét, rusnya, ráncos, pattansásos seggét. De annyit hallották az emberek, hogy aki nem látja az erkölcsi értéket a kereszténységben, abban magában van a hiba, hogy az emberek nem merik beismerni, gyakran még maguknak sem, amit valójában látnak. Inkább áradoznak arról, hogy a jóság és az erkölcs hófehéren ragyogó köntösét látják ott, ahol nincs semmi.

*

A mese nagyon jól mutatja be a problémát, a megoldás azonban nem olyan egyszerű, mint a mesében. Ott ugyanis egy kisgyeremek bekiálltja, hogy a császár meztelen és az egész tömeg hirtelen beismeri, hogy valóban. Ilyen happy end sajnos csak a mesékben van.

Mit jelent az, ha valaki beismeri, hogy a császár meztelen? Azzal beismeri azt, hogy ő maga képmutató volt és hazudott és még ostoba is volt (hisz a két csaló átverte). Márpedig az emberek ezt nem szeretik beismerni. És ha valaki szembesíti őket ezzel, akkor nem elnevetik magukat, hogy tényleg, hanem dühbe gurulnak. Nagyon csúnyán dühbe gurulnak.

Úgyhogy ha egy ilyen helyzetben egy gyerek bekiáltaná, hogy a császár meztelen, akkor ott helyben kövekkel és botokkal vernék agyon, majd bebörtönöznék apját is, hogy mire nevelte gyermekét. Ennek ellenére évszázadok óta újra és újra bekiáltják emberek, hogy a császár meztelen. Nem kis alakok és nem kis nyomatékkal, hadd idézzem például Voltaire levelét Nagy Frigyeshez:

“A mi vallásunk kétség kívül a legnevetségesebb, legabszurdabb és legvéresebb mind közül, amelyek eddig fertőzték a világot. Felséged örök szolgálatot tesz az emberi nem számára azáltal, hogy elpusztítja ezt az aljas babonaságot […] legnagyobb bánatom, hogy nem tudok segédkezni ebben a nemes vállalkozásban, mely a legszebb és legtiszteletreméltóbb azok közül, amit az emberi elme (l’espirit humain) ki tud tűzni.”
 
Elég kemény szavak ezek. Voltairehez képest az én megfogalmazásom valóban megfontolt és kultúrált, ugye? De ebből is látszik, ha valaki ránéz a kereszténység és borzasztó dolgokat lát benne, akkor nyugodjon meg, nem benne van a hiba. A császár tényleg meztelen.

Az ezt kiálltó hangok pedig idővel összeadódnak. Egyre többen és többen merik kimondani azt, hogy a császár meztelen. Erre szükség is van, mert így egyre többen merik ezáltal a tömegből is bevallani ezt. Azt, hogy a gyönyörűszép ruha helyett egy szőrös tököt és ráncos segget látnak. Ezért emelem fel én is a hangomat, és kiálltom én is be a tömegbe: a császár meztelen, a kereszténység borzasztó!