A kereszténységről 3 - A kereszténység eredendő bűne

De Móriczka, miért bizonyítja ez a történet azt, hogy Lenin elvtárs szerette a gyereket? Hát mert akár közéjük is lövethetett volna!

Paradicsomból kiűzetés

Az egyik leggázabb rész a Bibliában az a paradicsomból való kiűzetés. Mert tény, hogy az Exodus egésze borzasztó, de legalább egysíkúan borzasztó: népírtás, népírtás, egy kis népírtás és még egy kis népírtás, közben pihenésként népírtás és harminckétezer kiskorú lány szexrabszolgává tevése. De előtte egy kis népírtás. Ezzel szemben a Paradicsomból kiűzetés története viszont annyi szinten gáz, hogy az ember beleszédül.


Kezdjük a fő fordulattal:

„Íme az ember olyanná lett, mint mi, ismeri a jót és a gonoszt. EZÉRT ne hagyjuk, kinyújtsa kezét és vegyen az Élet Fájából is, és abból éve halhatatlanná váljon. EZÉRT az Úr Isten kiűzé őt az Édenkertből…”
A Biblia szövege a napnál is világosabb, teljesen egyértelműen, félreérthetetlenül és félreértelmezhetetlenül fogalmaz. AZÉRT űzik ki az embert a Paradicsomból és állítanak lángoló pallossal felfegyverzet angyalokat oda, nehogy halhatatlanná váljon. Szó sincs itt semmiféle büntetésről és igazságszolgáltatásról. Féltékenységről van itt szó. Mint ahogy a tilalom egyetlen és kizárólagos magyarázata is az Úr Isten féltékenysége.



Az aberrált Atya

A monoteisták szeretnek azzal a hasonlattal élni, hogy az istenük az Atya. A vak engedelmesség tanát is ezzel szokták mentegetni. De milyen szülő az ilyen?

Képzeljünk el egy festőművészt: kreatív is és jó a kézügyessége is, ezért sikeres. Ennek a festőművésznek születik egy gyereke. A gyerek még csak négy éves, de már látszik rajta, hogy a gyerek kreatív. A festőművész erre azt mondja, nehogy már, ha emellé még a kézügyessége is jó lesz, akkor ugyanolyan jó festő lehet belőle, mint belőlem. Ezt én nem hagyhatom! Úgyhogy a festőművészünk fogja magát és kalapáccsal eltöri a négy éves kisgyermekének mind a tíz ujját, hogy örök életére nyomorék legyen.

Ez aberrált. Ez egy gyomorkavaróan beteg elme logikája. És ez a keresztények szerető atyjának a logikája!

Borzasztó. Ez talán mind közül a legborzasztóbb. Mert az eddigi borzalmak legalább emberileg felfogható borzalmak voltak. Népirtás szörnyű dolog, de tudjuk jól, hogy ha kellően sok hazugsággal és uszítással bombázol egy embert, akkor képes lesz rá. Normális emberek is képesek lesznek rá. A vakhűség, a gonosz parancsnak engedelmeskedés úgyszintén szörnyű dolog, de tudjuk jól, az embernek nincs mindig elég bátorsága és önbecsülése ahhoz, hogy szembeszálljon feljebbvalójával. Normális emberek is képesek a mameluk-hűségre. De ez…. ez, amit ez az isten művel a Genesis 3.-ban… ez aberráns és patológikusan beteges viselkedés.

Kultúrtörténeti kitérő: A Prométeusz párhuzam

Persze semmi meglepő nincs a Genesis 3. történetében, amint megértjük, hogy ez egy Prométeusz történet.

 Az olimposzi istenek ugyebár nem akarták megosztani a tüzet az emberekkel – egyszerűen puszta féltékenységből. Gonoszak és önzők voltak. Ám egy hősi szereplő vállalta a kockázatot, hogy megossza az istenek akarata ellenére ellopta tőlük a tüzet és elvitte az embereknek. Az embereknek ettől jobb lett, azonban a féltékeny és gonosz istenek bosszújáért valakinek meg kellett fizetnie. Prométeuszt örökké való kegyetlen kínszenvedésre ítélték.

A Genesis-3 pont ugyanilyen Prométeusz történet. Az égiek (Úr + angyalai) birtokolnak valamit, amit minden indok nélkül, merő féltékenységből maguknak akartak megtartani. Egy trickster azonban ezt elhozta az embereknek. Ennek azonban ára van. Amit fontos megérteni, hogy a történet üzenete az, hogy ára van, de megérte! Vegyük észre, hogy a jó és a gonosz megkülönböztetésének a képessége (amitől az Úr Isten el akart tiltani minket) az minden alapja. A társadalom alapja, az etika alapja…sőt, még a vallásosság alapja is.

A meztelenségről és fügelevélről szóló rész is erről szól. Nekünk, modern embereknek kicsit megártott a romantika és Russeau tanai a nemes vademberről, de egy ókori embernek a Genesis üzenete egyértelmű. A paradicsomi meztelenség nem valamiféle utópia akart lenni, hanem Ádám és Éva állati létét hangsúlyozza, amiben a Tudás Fájáról evés előtt léteztek. Állati módra léteztek, az emberi méltóság teljes hiányában. Hasonlóképp a Prométeusz mítoszban megszerzett tűzhöz, amely úgyszintén egyik kulcsa az emberi létnek az állatival szemben, a ruhaviselés is egy alapvető emberi attribútum, ami megkülönböztet minket az állatvilágtól. Tehát a paradicsomi állapot nem valami pozitívum akart lenni, aminek elvesztését sajnálni kell (bár az ingyen kaját azt igen, de az is az állati lét része: az állat nem művel földet ugyebár).

Összességében ez egy világmagyarázó mítosz. Megmagyarázza, hogy az ember miért nem állat, egyben azt is, miért fájdalmas a szülés, miért nehéz az élet, és miért olyan furcsa a kígyó. Ráadásul nagyon frappánsban egyetlen egy történetbe gyúrva teszi mindezt. Ebben a mítoszban pedig az Úrnak a főgonosz szerepe jutott. Mint ahogy Zeuszéknak is a Prométeusz mítoszban.

A probléma egyidős a kereszténységgel

Egyesek lehet, hogy nehezen akarják elfogadni, hogy az Úr egyértelműen a főgonosza ennek a történetnek. Annyi időn át volt belénk sulykolva ez a történet és az, hogy az ember szégyelje magát, amiért hasonlítani próbál az Istenre, hogy furcsálhatják egyes olvasók, hogy hogy is merek én ebbe belekötni. Felmerül a gyanú, hogy én valamit kifacsarok itt a történeten, félremagyarázom vagy valami efféle.

Nos, nem. Azt, hogy ez a történet mennyire nyilvánvalóan gáz azt jól mutatja, hogy a korai keresztények jelentős része teljesen kiakadt rajta és hatalmas vita kerekedett belőle.

A korai kereszténység egyik jelentősebb irányzatait a gnosztikus irányzatok jelentették. Ők pedig, ránéztek erre a mítoszra és pontosan ugyanarra jutottak, amiről én is beszélek: a Genezisben szereplő Úr Isten a gonosz és a kígyó a jó (mint ahogy Prométeusz is pozitív szereplő, Herkules, aki a hellenizmus idején már a görög mitológia legnagyobb sztárja, ki is szabadította ugyebár).

Mi több, a hellenizmus idején népszerű dualizmus (amely Iránból, a zoroasztriánizmusból ered) azt tanítja, hogy a világban két princípium harcol egymással: a jó, amely a szellemi világért felelős, és a gonosz, amely az anyagi világot uralja. Logikus volt hát számukra megtenni a felismerést: a Genesisben szereplő Úr Isten az anyagi világ teremtője, a gonosz princípium. Ez teljes mértékig összecseng az Ószövetségben megfigyelhető viselkedésével is.

Igen, egy olyan keresztény irányzatról beszélünk (és az első kétszáz évben talán a legerősebb irányzatról) amely szerint nem a kígyó a Sátán, hanem Jahve.
Mármint konkrétan a Sátán nevet is használták rá. Szerintük Jahve, El (ezt szokták a Bibliában Az Úrnak fordítani), Ahriman (a perzsa főgonosz istenség neve) és Sátán („az ellenség”) ugyanannak az entitásnak a neve.
A kígyó szerintük pedig nem más, mint a Jó isten küldötte, aki azért jött, hogy megadja az embereknek a tudást. Azon gnosztikusok szerint, akik elfogadták Jézus isteni vagy angyali létét (mert ugyebár a korakeresztény időkben ez egy erősen vitatott tézis volt és a gnosztikusoknak is több irányzata volt), azok szerint Jézus a Jó isten második küldötte. Az Édenkerti Kígyó tehát Jézus mellé van felemelve, mint az emberiség két legnagyobb jótevője. Jézus pedig azért jött, hogy befejezze a kígyó munkáját és elhozza a másik gyümölcsöt is az emberiség számára. Azt, amit a gonosz és féltékeny Jahve a paradicsomból kiűzetéssel megtagadott tőlünk.

Szóval amikor én arról beszélek, hogy a Genezis 3. etikailag elfogadhatatlan, hogy itt az Úr Isten a gonosz és a kígyó a pozitív szereplő, akkor olyasvalamire mutatok rá, ami már az őskeresztényeknek is feltűnt.

A keresztény eredendő bűne

Erre a problémára adott apologetika nem más, mint az eredendő bűn tana. Legjobb tudomásom szerint ezt Iréneusz (i.sz. 130-202, Lyon második püspöke) dolgozta ki, mégpedig konkrétan a gnosztikusokkal való vita kapcsán. Igen, ez a ma alapvetőnek tekintett tan meglepően későn született meg, mint ahogy a kereszthalál üdvözüléstani jelentőségét is ő dolgozza ki.

Szóval a később ortodoxiává váló irányzat válasza arra a vádra, hogy a Genesis 3.-ban az Úr féltékeny és gonosz, az az, hogy Ádám és Éva az eredendő bűnt követték el, amikor a (féltékenységből és gonoszságból kiadott) parancs ellenére ettek a fáról.

Vegyük észre, hogy ez egy nagyon átlátszó hárítása a problémának. Tipikus demagóg stratégia: egy komoly, súlyos és egyértelműen bizonyított vádra válaszul egy kicsinyes, apró ellenváddal válaszoljunk.

Mostanában a fidesz csinál ilyeneket, mikor valaki előáll egy meggyőző bizonyítékkal egy masszív korrupciós ügyüket illetően, akkor az ügyészség nem a korrupcióval megvádolt politikusok ellen lép fel, hanem a feltáró civilt/újságírót vádolja meg azzal, hogy illegálisan jutott hozzá a bizonyítékhoz.
No itt pont ilyesmiről van szó. Ha ugyanis a fákra vonatkozó tilalmat valóban az Úr féltékenysége motiválta (a Biblia szövege mint láttuk ezt támasztja alá), akkor Éva majd Ádám ellenszegülése ennek semmit se változtat az Úr gonoszságán. Sőt mi több, egy gonosz és rosszindulatú parancsnak való ellenszegülés még etikailag dícséretes is lehet. Tehát az, hogy a keresztény apologéták megpróbálják Ádámra és Évára kihegyezni ezt a történetet, holott az Úr egyértelműen nagyságrendekkel nagyobb etikai vétséget követ itt el, az egy sumákolós terelés csupán.

*
Az Eredendő Bűn elmélete amúgy nem ad választ arra, hogy hogy is került a csizma az asztalra. Miért is volt tilos egyáltalán a két fa gyümölcse? Sőt, miért is nem rögtön tudással és örök élettel teremtette az Úr Isten az embert. Miért egy olyan atya ő, aki mindent megtesz, hogy gyermekei hozzá képest nyomoronc rokkant és értelmi fogyatékosok legyenek???

Erre a keresztények annyit szoktak mondani (például Ireneusz), hogy „hát mert azt úgy nem lehetett, csakis így”. Hű de kényelmes érv ez! És miért is csak így lehetett? Csakmert. Na ez olyasmi, mintha egy ember különös kegyetlenséggel megölne tíz másikat, majd védekezésképp közölné, hogy máshogy nem lehetett, csakmert.

Az eredeti értelmezésben legalább következetesen a gonosz féltékenység motiválja az Úr Istent. Ráadásul később, a Bábel Torony történetnél ismét csak egyértelműen kifejeződik féltékenysége az emberek sikereivel szemben. Tehát azért elég nehéz helyzetben van az, aki ki szeretné magyarázni az Úristen féltékenységét az emberi potenciált illetően.

Továbbá szeretnék emlékeztetni mindenkit arra, hogy a Biblia szövege egy félreérthetetlen indokást ad arra, hogy miért is döntött úgy az Úr Isten, hogy kiűzeté az embert a Paradicsomból (féltékenységből). Ezért azt mondani, amit Iréneusz óta a keresztények mondanak, hogy igazából egyáltalán nem ezért, hanem egészen másért tette azt az Úr Isten (büntetésből), az azért egy eléggé nonszensz álláspont.

*
Mi több, az eredendő bűn teória nem csak hogy ellentmond a Szentírásnak és nem oldja meg az Úr gonosz féltékenységének a problémáját, de ráadásul önmagában is tarthatatlan. Tudniillik az ember pont a Tudás Fájának a gyümölcsének megevése által szerezte meg a jó és a rossz megkülönböztetésének a képességét. Ergó azelőtt nem rendelkezett ezzel a képességgel. 

Márpedig aki nem rendelkezik a jó és a rossz megkülönböztetésének a képességével, az nem követhet el etikai vétséget sem. Lásd még a mens rea elv a jogban: bűnös tudat nélkül nem tekinthető egy cselekdet bűnnek. Eredendő bűn tehát nem létezhet.

Még jó régen, az egyik korai Windows verziónál volt abból botrány, hogy a nyomtatott EULA (Végfelhasználói Licensz Szerződés) tartalmazta azt a kitételt, hogy a Windows csomagolásának a felbontása az EULA elfogadásának minősül, ám az EULA maga a csomagoláson belül volt, így ezt a felbontás nélkül nem lehetett tudni. Mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy ez így nonszensz. No pont erről van itt is szó.
Jézus és a megváltás
Persze ha az Eredendő Bűn története nem áll meg a lábán, akkor a jézusi megváltás is gondok vannak. Ugye az egész keresztény dogma arról szól, hogy légy hálás Jézusnak, aki a kereszthalált is vállalta azért, hogy megváltson minket az eredendő bűntől.

Node ha az eredendő bűn nem is bűn, és ha valójában pont annyira kellene szégyellenünk magunkat ez ügyben, mint egy koncepciós per áldozatának, akkor miért is kellene hálásnak lennünk azért, mert enyhítettek a büntetésünkön? Az „Isten szeret téged” a leggyakoribb keresztény szlogen mostanában, de erősen úgy cseng, mint a vicc. Tudjátok, amikor Móricka házidolgozatot ír arról, hogy Lenin szerette a gyerekeket, amikor kilyukasztotta a labdájukat és káromkodva elküldte őket, hisz „Akár közéjük is lövethetett volna!”.

További probléma az egész eredendő bűnnel az örökletesség. Ez olyasvalami, amin egy ókori vagy középkori ember nem akad fenn, de azért nekünk már egy ideje fontos alapelvünk, hogy a szülők bűneiért a gyerekek nem büntethetőek, mert mindenki tiszta lappal kezdi.

*

Az egész Megváltós sztori már csak azért is nonszensz, ugyanis a keresztények szerint Jézus az (élő) Isten (ez az álláspont a 4. század óta ortodoxia alapja). Viszont ha Isten meg akart bocsátani nekünk, akkor miért nem bocsátott meg? Főleg hogy Jézus tanai pont a megbocsátásról szólnak egyébként is, ergó ha ezek Isten gondolatai, akkor Isten miért nem volt képes már rögtön Ádámnak megbocsátani ott helyben? Miért volt szükség erre a hatalmas mazochista melodrámára, az emberiség több évezrednyi sanyargatásával, Jézussal, emberként megszületéssel, kereszthalállal?

A történet ugye jobban megállna a lábán, ha Jézus csupán egy megvilágosodott ember (esetleg félisten) lenne, aki önfeláldozó emberszeretete révén a nem éppen jellembajnok (féltékeny, sértődékeny, haragtartó), ámde sajnos nagyhatalmú Jahvét is jobb belátásra bírja. Ekkor lenne értelme az egész kereszthalálnak és annak, hogy ezért minekünk hálásak kellene lennünk.

De így viszont, hogy Jézus és Isten ugyanaz, ergó ugyanazt akarták eredetileg is, úgy viszont nincs értelme se a fiúként való megszületésnek se a kereszthalálnak.