A nacionalizmus két fajtája

Beszéljünk kicsit a hüvelygomb... a nacionalizmusról. Körbenézve körülöttünk elég fontosnak tűnik. Az egyik legnagyobb baj “a” nacionalizmussal, hogy tévedés “a” nacionalizmusról beszélni.

Ugyanis valójában kétféle nacionalizmus van, amely két, igencsak eltérő ideológia. Mindkettő újkori találmány, és nem segít a káoszban, hogy szinte senki se próbálta meg külön nevet adni a kettőnek. Nevezzük el tehát az egyiket nyugati-típusú hazafiságnak (patriotizmus), a másikat pedig keleti nacionalizmusnak. A közhiedelemmel ellentétben ez a kettő valójában jóval több ponton szöges ellentéte, helyenként ellensége egymásnak, mint amennyiben hasonlítanak.


Nézzünk meg néhány lényeges eltérést köztük:
A nyugati típusú hazafiság az összefogás, összetartozás eszméje. Az ország egész népét kívánja összefogni, eredendően befogadó és toleráns tehát. Így lehetséges az, ami a mai “nemzeti-érzületűek” miatt lehetetlen lenne, hogy egy Alexandrej Petrovics Nemzeti Dalt és efféléket írjon.

Ezzel szemben a keleti nacionalizmus kirekesztő, a nemzetbe tartozást privilégiumnak kezeli.

Ez nem is meglepő, ugyanis a keleti nacionalizmus alapvető célja az egó hiúságának kiszolgálása. Ebből következően a problémákat és a világot nem akarja megérteni, mert annak során önkritikát kellene gyakorolnia, hanem hamis világképet alkot, ez a hazudozás pedig mindenre kiterjed: saját múltját és képességeit megszépíti, bűnbakokat gyárt és hárítja a felelősséget, “megoldási” javaslatai pedig a wishful thinking és a frusztráció levezetésének a kombinációi.

Ezzel szemben a nyugati hazafiság a problémák valódi megértésére és valódi megoldások keresésére törekszik (ami nem jelenti azt, hogy tévedhetetlen). Alapvetően ott akar változtatni sorsán, ahol tényleg lehet: saját magán.

Érdemes megnézni a már említett Nemzeti Dalt. Egyáltalán nem a Habsburgokat és uralmukat ostorozza, hanem a magyarok azon döntését, hogy meghunyászkodóan viselkedtek. Vesd ezt össze a mai jobboldali retorikával, aki azt mondja hogy a magyarok mindig is nagy szabadságharcosok voltak, mindig is jól csinálták. No persze ha mindig is jól csinálták, akkor miért mostanra lett meg a híres fülkeforradalom és a valódi szabadság? (A feladvány megoldása: mert most itt van a Nagy Vezír. Ez is tipikus, az autoriter hajlamra még visszatérünk)

Múlt és a jövő

A megoldások kapcsán van még egy nagyon jellegzetes különbség. A nyugati hazafiság a megoldást a jövőben látja, ezért haladó szellemiségű. A problémák szerintük ugyanis a múltban gyökereznek: vagy azért, mert már régóta rosszul csináltuk a dolgokat, vagy azért mert változott a világ, és ami korábban jó volt az már nem az.

Ezzel szemben a keleti nacionalizmus a megoldást a múltban keresi. Minden keleti nacionalizmus kitalál magának valami sosemvolt aranykort. Itt látható jól, hogy a nacionalizmus a romantika szülötte (meg ott, hogy milyen könnyedén utasítja el a rációt). A nacionalizmus a problémát mindig a közelmúlt elhajlásaiban látja.
Ideológiai szinten ez úgy néz ki, hogy feltételeznek valamiféle aranykort. Mussolininek ott volt a Római Birodalom. Hitleréknek már vetítenie kellett valamiféle árja civilizációról, meg belekeverni a teuton lovagrendet. Az orosz meg magyar nacionalizmusnak még egy rendesen behazudható aranykora sincs, valamit lehet piszmogni az Árpád-házzal, meg effélékkel, de leginkább csak érzékeltetik, hogy volt aranykor, és büdös hazaáruló, aki rá mer kérdezni, hogy mikor is.

Robert Baratheon: [laughs] Those were the days.
Renly Baratheon: Which days exactly? The ones where half of Westeros fought the other half and millions died? Or before that, when the Mad King slaughtered women and babies because the voices in his head told him they deserved it? Or way before that, when dragons burned whole cities to the ground!
Robert Baratheon: Easy boy. You might be my brother, but you're speaking to the King.
    - Game of Thrones, HBO series, season 1, episode 6

A problémák forrása ebben az ideológiában az elhajlás a nemzet eredeti természetétől. Mivel a nemzet ugyebár hibátlan, itt is külső befolyást kell feltételezniük. Ez az a pont, ahol a nacionalizmus még a mítoszokban oly népszerű aranykor toposzától is eltér: ott ugyanis a bukás természetes folyamat, és saját magunk hibája. Ebből már világos, hogy ideológiai szinten a megoldás a visszatérés az eredeti, tiszta állapotban, megtisztulás, idegen elemektől megszabadulás. Ez a katarzis az, ami felé a keleti nacionalisták mindig törekednek.

Persze ez valójában mindig katasztrófális, mert egy teljesen valótlan világképen alapul, és semmiféle konkrét iránymutatást nem tud adni, csak táplálja a gyűlölködést, a xenofóbiát, az újítástól való félelmet, meg persze az egó hiúságát. Arra viszont jó, hogy minden belső és külső kritikát a kígyó bűnbe vivő csábításával azonosítsanak és bedughassák a fülüket. Amikor konkrét intézkedéseket kell hozni, akkor ez a “nagy megtisztulás és visszatérés” ideológiája egy rendkívül egyszerű és rendkívül ostoba recepté válik: bármi problémád van, mindig a legutolsó lépést hibáztasd és azt próbáld meg visszacsinálni. Házi feladat, hogy ez miért garantáltan baromság.

Kis segítség: ha volt A és B problémám, az A sokkal égetőbb, akkor valószínűleg a B kevésbé tudatosult. Ha ezek után sikerül az A-t megoldani, és B kerül előtérbe, akkor mi fog történni kedvenc nacionalistánkkal?

Pszichés érettség

Ha jobban belegondolunk, amit eddig elmondtam a nyugatt-típusú hazafiságról, az épp egy egészséges, lelkileg ép, felnőtt ember hozzáállása a világhoz: képes önkritikára, nem hárítja el a felelősséget, hanem felvállalja, megértő és toleráns a körülötte élőkkel és a kooperációt keresi. Ezzel szemben a keleti típusú nacionalizmus a neurózis és a játszma archetípusa: felelősséget elhárítja, hamis énképet alakít ki, sérelmeket gyárt és dédelget, mindenért a külvilágot hibáztatja, nem viseli a kritikát, csak egyre kétségbeesetten próbálja egóját táplálni és ezzel egyre csak ront élethelyzetén.

Ez ismét nem meglepő. Ugyanis a nyugati-típusú hazafiság a felemelkedőben lévő városi polgárság kultúrkörében született meg, míg a keleti nacionalizmus a lefelé csúszó kisnemesség, a dzsentrik, táptalajából.

Ez egy olyan réteg, mely valódi teljesítményt/érdemet a 15. század óta nem szerzett (amióta nem ők adják a hadsereg alapját), a jobbágyok kárára létező előjogaik igazságtalanok voltak, ráadásul a 19. századtól kezdve abszolút és relatív mércével nézve is folyamatosan lecsúsztak. Vagyis olyan réteg, akik jóval többet tartottak jogos jussuknak, mint amilyük volt, de valójában még annyit se érdemeltek. Ideális táptalaj egy neurózishoz.

Széles alsóbb réteg felett az államhatalom jóvoltából eltengődő középosztály, aki többre tartja magát, mint amit biztosít számára a hatalom, de mikor eljön a társadalmi mobilitás és a gazdasági növekedés ideje, legtöbbjük kudarcot vall...ha így nézzük a "dzsentri" probléma továbbra is kísért minket.

Ki a nép igazi barátja?

Még egy különbségre szeretnék rávilágítani, a néppel való viszonyra, ami alatt a lakosság nagy részét kitevő, széles, szegényebb néprétegeket értem. A nyugati hazafiság, ugyan városi polgárság ideológiája, de célja épp a szélesebb néprétegek, az egész ország felemelése.
Persze mindez nem puszta önzetlenségből, hanem abból a racionális belátásból, hogy így maga a polgárság is jobban jár. A sarki zöldségesnek is jobban megy az üzlet, ha a melósnak több pénze van, amit elkölthet nála, stb. A valódi összefogásnak csakis a win-win stratégiák lehetnek az alapjai.

A keleti nacionalizmus viszont minden népies propagandája ellenére egyáltalán nem jóakarója a népnek. Ugyan nagyban kenegeti a köznép egóját (pont azáltal, hogy a nemzeti etnikumba tartozást afféle nemesi származásnak adja elő), de a valódi üzenete a nép felé mindig az, hogy “hajtsátok fejeteket az igába”. Hogy ez az iga a földbirtokos és államaparátusban ténykedő “kisnemesi” réteg uralma-e (Tisza és Horthy féle verzió), vagy a vezér és pártjának totális uralma (érett fasizmus), az változó. Az, hogy a szabadságot és a saját sorsa feletti irányítást a néptől el akarják venni, az viszont fix.

A nemesi párhuzam - Rotten to the core

A keleti nacionalizmus alapja a “dzsentri feeling”, pontosabban fogalmazva az, hogy a kiválasztott nemzethez tartozás a (kis)nemességhez tartozás leképezése. Egyrészt a ténylegesen kisnemes rétegek vitték át világképüket így, másrészt pedig a “nemesnek érezheted magad, mert magyar vagy” üzenet jó fogás volt (és ma is az) a néptömegek megnyerésére.

Mi a nemesi világkép alapja?
I. A nemes, mint neve is mutatja, nemesebb, kiválóbb az átlagembernél. Ez a kivállóság az ősének hőstettéből származik és valamilyen módon öröklődik, a genetika, a nevelés és az isteni szándék tetszőleges kombinációjának köszönhetően.
Ebből következik, hogy a felsőbbrendűség-tudat nem ritka elhajlás a keleti nacionalizmusban, hanem alapelv. Hitlerék csupán annyiban voltak rendhagyóak, hogy a genetikát tekintették a legfőbb faktornak.

II. A nemest a jobbágyok eltartják, mégpedig a saját életszínvonaluknál magasabb színvonalon.
Ha ebbe belegondolunk, hirtelen új megvilágításba kerül a magyar nacionalisták abszurd világképe, ami szerint európa az ő lekötelezettjük és az a normális ember számára abszurd elvárás, hogy nyugatnak erkölcsi kötelessége minket felemelni.

III. A nemes feladata, hogy háborúba vonuljon és megvédje a népét, illetve szolgálja királyát. A kisnemesség pedig szinte mindig és mindenhol a központi hatalom legfőbb támasza. Erre a feladatra kivállósága (I.) teszi képessé, és ez indokolja, hogy őt a nép eltartsa (II.)

A mai világban a háború alapvetően kulturkampf. No meg persze hungarikumként a rezsiharc. Menj el a rezsiharc fórumra és te vagy a hazájáért csatába vonuló kisnemes. Fröcsögj a hamburgerre, neveld a gyereked xenofóbiára, utasítsd el a modern világ példaképeit , köpködj a liberálisokra (ne zavarjon, hogy azt se tudod mi a fene a liberalizmus és hogy tök másokat takar politikafilozófia, aktuálpolitika, társadalompolitika és gazdaságpolitika terén, és hogy az EUban sehol sincsenek kormányon) és végvári vitéz vagy. Légy lojális a vezírhez és légy hatalmának a támasza, és majd jutalmul kapsz tíz jobbágycsaládot. Vagy valami aktuális mutyit. Az elv ugyanaz: kevesebb munkából jobban élj, mint az átlag. Mert megérdemled.

A kis tóban nagy hal lehetsz alapból is elég gáz jutalmazás volt. De most már a hatalom megtartásához kell legalább a társadalom egyharmada, így pedig még ez az aberrált jutalom is csak ámítás.

Az igazán rémisztő az, amikor megértjük, a nacionalisták nem egyszerűen csak csinálják ezeket a baromságokat, hanem egyenesen úgy gondolják, hogy épp azért felsőbbrendűek és épp azért várhatják el másoktól, hogy az ő jólétüket biztosítsák, mert hajlandóak erre.
Nem egyszerűen doppingolják az egójukat és elutasítanak minden kritikai megvitatást, hanem pont azzal doppingolják az egójukat, hogy mennyire faszán küzdöttek a kritikai megvitatás lehetősége ellen.

Az önámítás impresszív és szinte bevehetetlen fellegvára.