A modern kor egyik kulcsfontosságú eseménye a nácizmus hatalomra jutása és a 2. világháború, politikai és etikai értékrendünk alappillére pedig a nácizmus elutasítása. Sőt, nem pusztán elutasítása, hanem a rossz etalonjaként való felmutatása.
Na most ehhez képest az átlag művelt embernek is meglepően téves képe van a nácizmusról. Én nemrégiben rágtam végig magam Richard J. Evans három vaskos kötetén, amit a Harmadik Birodalomról írt és jó magam is sok mindenen meglepődtem. Főleg az Evans kötetek alapján, de kiegészítve különféle egyéb olvasmányaimmal is meglátásaimmal belevágnék hát egy sorozatba, ami a nácikkal kapcsolatos történelmi tévképzeteket és mítoszokat veszi célba.
Az egyik ilyen tévhit az az, hogy a szocializmus egy fontos komponense lenne a nácizmusnak. Hisz, szól az okoskodás, maga a párt neve is nemzetszocialista párt volt. Elterjedt az tévhit is, hogy a politikai paletta egy kört alkotna és hogy a szélsőbal és a szélsőjobb közel áll egymáshoz (erről már írtam régebben). Az is népszerű mítosz, mely szerint a 20. század nagy elnyomó rendszerei mind a legszegény néprétegek érzéseit meglovagolva jutottak hatalomra.
A helyzet az, hogy a nácizmus kapcsolatát a szocializmussal nagyon nagy mértékben eltúlozzák ezek az elméletek (mint ahogy a nácizmus közelségét a „polgári / szalonképes” nacionalizmussal és jobboldalisággal pedig nagymértékben letagadják).
