Na most ehhez képest az átlag művelt embernek is meglepően téves képe van a nácizmusról. Én nemrégiben rágtam végig magam Richard J. Evans három vaskos kötetén, amit a Harmadik Birodalomról írt és jó magam is sok mindenen meglepődtem. Főleg az Evans kötetek alapján, de kiegészítve különféle egyéb olvasmányaimmal is meglátásaimmal belevágnék hát egy sorozatba, ami a nácikkal kapcsolatos történelmi tévképzeteket és mítoszokat veszi célba.
Az egyik ilyen tévhit az az, hogy a szocializmus egy fontos komponense lenne a nácizmusnak. Hisz, szól az okoskodás, maga a párt neve is nemzetszocialista párt volt. Elterjedt az tévhit is, hogy a politikai paletta egy kört alkotna és hogy a szélsőbal és a szélsőjobb közel áll egymáshoz (erről már írtam régebben). Az is népszerű mítosz, mely szerint a 20. század nagy elnyomó rendszerei mind a legszegény néprétegek érzéseit meglovagolva jutottak hatalomra.
A helyzet az, hogy a nácizmus kapcsolatát a szocializmussal nagyon nagy mértékben eltúlozzák ezek az elméletek (mint ahogy a nácizmus közelségét a „polgári / szalonképes” nacionalizmussal és jobboldalisággal pedig nagymértékben letagadják).
Mussolini harmadik útja
Kezdjük az alapoktól. Mussolini saját maga úgy definálta a fasizmust, mint egy harmadik alternatíva a kapitalizmus és a szocializmus között. Szerinte a 19. század történelmét a kapitalizmus és a szocializmus küzdelme határozta meg, és mindkettő elfogadhatatlan volt, ezért volt annyira vonzó egy harmadik alternatíva ígérete (mint ahogy most is az oly sok ember számára). Ne feledjük, hogy akkoriban nem az american dream jelentette a kapitalizmust hanem a „16 tonnát tolsz és mennyi a bér, egy nappal vénebb vagy a hiteledért” (amiről én magam is meglepve tudtam meg, hogy nem egy 19. századi brit munkásdal, hanem 1946-ban írt amerikai).
Mussolini ténylegesen meg is próbálkozott egy harmadik úttal, amely a korporációk révén lényegben a pre-kapitalista céhrendszert próbálta feléleszteni: vagyis a kapitalista verseny helyett minden egyes piaci szektort egy államilag szervezet korporáció uralt – ezt a koncepciót ma is elég sok szavazónak el lehet adni itthon például (a fidesz nem ezt csinálja, de ezt próbálja meg elhitetni szavazóival).
A mussolini-féle fasizmus tehát definíció szerint a szocializmus tagadása, mint ahogy a kapitalizmusé is. Viszont már Mussolini is alkut kötött a kapitalistákkal, miközben szétverte a munkásmozgalmakat, úgyhogy azért nem egyenlő szárú háromszögben helyezkedik el a három ideológia.
Hitlerék és a kapitalisták
Hitlerék pártja Mussolini gondolatmenetét követve a harmadik útról vette fel a nemzetszocialista nevet, azonban már 1927 táján, amikor először próbáltak szavazókat szerezve parlamenti párttá alakulni, a führer határozottan megtagadta a kezdeti anti-kapitalista elemeit az ideológiájuknak.
Ez esetben tartotta is a szavát, Hitlerék ugyanis nem hoztak létre Mussolini példájára korporációkat, hanem teljes mértékig megtartották a kapitalista államberendezkedést. A biológiai darwinizmuson alapuló ideológiától furcsa is lett volna, ha vitába száll a szociológia darwinizmussal. A Harmadik Birodalom olyan mértékig kapitalista állam maradt, hogy még a haditermelést is a kapitalista nagycégek végezték (noha voltak öt éves tervek). A cégek saját üzleti érdekei helyenként érdekellentétbe is kerültek a háborúzó reichhel. Például a fegyverek tömegtermelése helyett a minőségibb fegyvereket gyártották, mert azon nagyobb volt a haszonkulcsuk. Mikor a koncentrációs táborok fogjait rendkívül kedvező áron kikölcsönözték az SS-től, akkor az így szerzett rabszolga-munkaerőt megpróbálták minél inkább olyan ingatlanfejlesztésekre használni, amiktől azt várták, hogy a háború elvesztése után is hozzájárulnak majd cégük sikerességéhez (a háborúról minden bennfentes a moszkvai csata után tudta, hogy elvesztik, Sztálingrád után pedig az egész nép).
Hitlerék antibolsevizmusa
Hitlerék nem csak sokkal jobban elvoltak a kapitalizmussal, mint Mussolini, de ha lehet még ellenségesebbek voltak a baloldallal szemben. Náluk ugyanis átitatta az egészet antiszemitizmusuk, amely a legfontosabb, minden mást uraló központja volt világképüknek. Maga az NSDAP is az SA-ból nőtte ki magát, akik kegyetlen utcai harcokat folytattak a szocdemek és a kommunisták paramilitáns szervezeteivel szemben (akik egymással se voltak jóban), majd hatalomra jutásuk után koncentrációs táborokba cipelték őket (ezek a korai koncentrációs táborok a politikai ellenfeleik megfélemlítését szolgálták és legtöbb foglyot 1-2 év után hazaengedték).
 | |
| Szocdemek választási plakátj |
A nácik legfontosabb feladatuknak a „zsidó bolsevizmus” elleni harcot tekintették mind otthon, mind a világban. Ezért hát bármiféle közeledés vagy szimpátia a Marxizmus felé elképzelhetetlen volt.
Az igaz, hogy Hitlerék szerettek volna egy osztályok nélküli nacionalizmust teremteni, az osztályokat feloldani a népben. Ezt azonban nem úgy kell érteni, hogy valamiféle kommunista egyenlőséget akartak volna létrehozni. Ők a társadalmi osztályok különbségeit megtartva az osztályok öntudatát akarták csak megszűntetni. Vagyis a tőkés legyen dúsgazdag, a munkás gürizzen, de mindegyik érezze magát németnek és ne zavarja őt a társadalmi egyenlőtlenség.
A nácik hatalomra jutásuk után egy-két év alatt minden civil szervezetet nácisítottak, egyedül az egyházakat nem sikerült. Ezt úgy kell érteni, hogy még a mucsaröcsögei virágkötő hobbi klubnak is mucsaröcsögei náci virágkötő hobbi klubbák kellett alakulnia (nem vicc!). Ennek során természetesen a szakszervezeteknek is létrehozták a náci megfelelőjét. A kommunista és szocialista munkásszervezeteket egyébként is betiltották és kirabolták a hatalomra jutásuk elején. Ebből adódóan voltak persze népjóléti intézkedéseik és például az „örömben az erő” program keretében nyaralásokat szerveztek a munkásoknak. Ezek viszont pont hogy a munkásmozgalmak politikai kiherélését célozták meg, nem pedig valamiféle szocialista politikát. Plusz itt is, mint mindenhol, ahová a nácik betették a lábukat, masszív lett a korrupció.
Munkásosztály és a nácizmus
Azonban még fontosabb, hogy nem csak a nácik nem voltak szocialisták, de a munkásosztály viszont nem volt náci és nem volt antiszemita. Már a századfordulón, mikor először kezdett erősödni az antiszemitizmus Németországban is a munkásosztály volt az, ami markánsan elutasította az antiszemitizmust. Ez később is így volt, még akkor is, amikor Hitlerék már tíz éve hatalmon voltak és tolták az antiszemita propagandát. Mikor bevezették a német zsidóknak a dávidcsillag viselését, a naplófeljegyzésekből tudjuk, hogy elég sokan nyilvánosan az utcán szimpátiájukat fejezték ki a zsidók iránt, és ezek túlnyomórészt régi szakszervezetisek, munkások voltak. Olyan mértékben volt még ekkor is az antiszemitizmust elutasító réteg németországban, hogy külön törvényt hoztak a nácik, amely tiltja azt, hogy bárki nyilvánosan szimpátiát mutasson zsidókkal szemben.
De nem csak az antiszemitizmus elutasítása volt az egyetlen ék a munkásosztály és a nácik között. A legszegényebbek főleg a kommunistákat pártolták, míg a jobban boldoguló bérmunkások a szocdemeket, az SA viszont az alsó középosztályból verbuválódott. A választási eredmények is azt mutatják, hogy a náci párt alapvetően középosztálybeli párt. Különösen erős volt a támogatottságuk az állami alkalmazottak és a nők körében.
Ez a létező legfontosabb dolog, amit meg kell tanulnunk a náci történelemből. Azt, hogy a nácizmus egy középosztálybéli ideológia. Középosztály értékrendjével, középosztály igényei szerint, középosztálybéli támogatással.
Szinte mindenki elhiszi, kész ténynek és önevidensnek tekinti azt, ami egy nagy tévedés. Tévedés azt hinni, hogy a radikalizmus mindig a szegény néprétegekből ered. Téved azt hinni, hogy a középosztály „polgári értékeivel” mindig a politikai stabilitás és mérsékletesség pillére lenne.
Pont ellenkezőleg: igazán neurotikus, elmebeteg politikát a középosztálynak lehet eladni jól. A középosztály az, akiknek van vesztenivalójuk de nincs hatalma, így könnyedén tud szorogani és bármilyen félelem-alapú retorikával meg lehet fogni. A középosztály az, akire neurotikus identitástudatot lehet építeni.
Továbbá pedig a középosztály az, és sosem a szegények, akik képesek annyira elszakadni a realitástól, hogy el lehessen velük hitetni a szarról, hogy arany. Mert persze hitegetni, beetetni nyilván lehet gazdagot és szegényet egyaránt. Viszont azok, akik a létminimumért küzdenek, azoknak nem lehet beadni azt, hogy jobban megy, mikor rosszabbul megy – mert ők pontosan tudják, hogy mennyire éhesek.
És ne legyenek illúzióink arról, hogy a középosztályt műveltsége és iskolázottsága mennyire is vértezi fel a demagógia ellen – semennyire. Áltudományos elméletekkel a legkritikusabbakon kívül bárkit be lehet etetni: a náci fajelmélet legfőbb támogatói az orvosok voltak, és elég ma körbenézni, hogy mennyi áltudományos new ager sületlenség terjed el diplomásuk körében ugyanúgy, mint akik csak nyolc általános végeztek (méregtelenítő kúrák anyone?).
No comments:
Post a Comment