Hát a Belgák merre menjenek? – Kérdezte Kohn bácsi.
-vicc
Pár százalékon múlott csak a mostani skót népszavazás arról, felbontsák-e az úniót Nagy Britanniával. Mivel azonban a skótok közismerten egy külön „nemzet”, akik ráadásul a populáris kultúra szerint mindig is rosszban voltak az angolokkal, ez egy könnyen megemészthető ténynek tűnik.
Sőt, innen Magyarországról nézve majdnem az a furcsa, hogy miért szavaztak ennyien a maradásra, hisz az egész magyar identitás azokra az emberekre és mozgalmakra épül, akik a magyar-osztrák perszonáluniót fel akarták bontani. De Skócia esete nem egyedülálló. A belgáknál még úgyszintén el lehet mondani, hogy ők mindig is két elkülönült etnikum voltak, szétvállási törekvéseik érthetőek. Mint a viccben ugyebár. Azt viszont már jóval furcsább megemészteni, hogy konkrétan három felé akarnak vállni (flamand részre, vallon részre és brüsszeli részre). Aztán ott vannak a katalánok. Ha két éve megkérdeztem volna egy átlag embert, hogy milyen etnikumú emberek laknak Barcelónában, 99%-uk spanyolt mondott volna. Ha épp aznap nem olvasnak hírt a katalán függetlenségről, valószínűleg még ma is 90% spanyolt mondana.
És akkor mi van az olasz Északi Ligával? Érettségi tételként tanuljuk az olasz nemzeti egységet, hogy milyen hősiesen küzdöttek Itália egyesítéséért az északiak, osztán most meg kalap, kabát?
Felmerül az emberben a kérdés: mi a fene ütött mindenkibe?
De a jobb kérdés inkább az: mi a fene ütött mindenkibe a 19. században?
Vessük egybe ezt a két térképet.
Az 1400-as térképen az amúgy is felaprózott N.-R. Császárság közepén az az összfüggő hússzínű folt az a még apróbb államok halmazát jelöli. Lehet amúgy a térképen gyöngyszemeket találni. Eléggé history buff vagyok, de én is most hallottam először Arborea királyságáról.
A különbség döbbenetes. Mi okozta?
„Természetes” állapotra törekvés?
A történelem oktatásunk, amit alapvetően 19. századi eszmék irányítanak, azt próbálja elhitetni velünk, hogy a 19. századi állapot a természetes, ez csupán egy visszatérés a normálishoz. Ez azonban egyáltalán nem meggyőző. Az újkort megelőzően két évezreden át Európa számtalan „kicsi”, nagymértékben autonóm egységből állt. Ma is mintegy ötven állam van a kontinensen, háromszor annyi (!), mint százötven éve.
Európa tipikus, természetes állapota nem a hatalmas blobok közt felosztott rizikó térkép, hanem a vagy száz politikai entitás tarkította mozaik.
Időnként persze voltak birodalmak, amik összefogtak hatalmas területeket. De még ezek se mindig jelentették a regionális autonómia megszűntét. A római birodalomban a városállamok még maguk intézték belügyeiket. Idővel ugyan kiépítették a császárok a bürokráciájukat, de ezt nem sokkal követte a harmadik század folyamatos belviszályai, ami során a birodalomnak még a gazdasági integrációja is megszűnt és soha többet nem is állt vissza. A középkori Német-Római Császárság pedig inkább hasonlít egy hegemóniára, ahol mindig az adott császáron múlott, hogy egyáltalán bármiféle hatalma van-e a vazalus hercegségek felett.
Technológiai fejlődés?
Adná magát az, hogy a technológiai fejlődést tekintsük a nagyobb országok okának. Hisz a gyorsabb közlekedés és a távíró jelentette gyorsabb kommunikáció nagyobb országokat tesz lehetővé és praktikussá, nemdebár?
A probléma az, hogy ezek 19. századi találmányok, amik hatásukat legfeljebb a század közepén kezdték el kifejteni. A nagy nemzetállamok viszont az abszolút monarchiák divatba jöttével kezdtek el kialakulni, a 18. században végig dübörgött ez a trend (pl Skót-Angol únió Skót kezdeményezésre 1707). Mire a technológia kifejthette volna hatását a 19. század végére, a folyamat már épp elkezdett visszályára fordulni (pl Habsburgok decentralizációja a dualizmussal, balkáni török területek elszakadása, stb.).
Hatalomgyakorlási „technológia”?
Lehetne mondani, hogy ha nem a hard, hát akkor a soft technológiai fejlődés okozta a nagy államok kialakulását. Hisz az előbb én is az abszolút monarchiákra hivatkoztam, ahol a feudális irányítás helyét átvette a bürokratikus. Sokat ír például Foucault is arról, hogyan változott a hatalom-gyakorlás gyakorlata az újkor során. Mondhatjuk-e tehát, hogy a politikai változásokat a „bürokratikus technológiák fejlődése” okozza? Gyanús, hogy összekevertük az okot az okozattal. Nagyon egyszerű ezt belátni:
A bürokratikus technológiák évezredek óta megvoltak már. Négy és fél évezreddel ezelőtt, a summér irnokok egyetlen birka levágásáról három példányban készítettek iratot: agyagtáblára! Nagy birodalmak adminisztrációjának a „tudományát” már az ókorban minden nagy birodalom kifejlesztette. Ezek a technológiák Európa előtt se voltak ismeretlenek. A szicíliai norman királyság a XII. században arab és bizánci tanácsadók révén létrehozott egy rendkívül fejlett bürokratikus államot. Justinianus törvénykönyvét a X. századtól ismerték és tanulmányozták nyugaton. Vagyis ha igény lett volna rá, a tudás ott volt.
A nagy államok létrejöttét tehát nem azoknak a technológiáknak a fejlődése okozta, amikről azt gondolnánk, hogy segítik működésüket. Mert nagy államok már korábban is létrejöttek a történelem során (pl Kína). De akkor mi történt az újkorban Európában, ami miatt az újkorban nagy államok jöttek létre? És miért fordult meg ez a folyamat több mint száz éve?
Merkantilizmus és imperializmus
Az ok nem ott keresendő, hogy a központok miért lettek volna képesek létrehozni ezeket a nagy államokat, hanem ott hogy a „vidéki” régiók miért engedték ezt. Azért, mert az érdekükben állt. Ennek pedig két fő oka volt: a merkantilizmus és az imperializmus.
A merkantilizmus korában a gazdasági versenyben két dologra volt szükség: nagy mennyiségű munkaerőre és minél nagyobb vámmentes piacra. Ezért fejlett és gazdag régióknak is érdekében állt egy nagyobb ország részévé vállni. Továbbá egy nagyobb ország részeként nagy hadsereget és flottát tudnak kiállítani. Nem is az önvédelem az, ami miatt ez elsősorban fontos, hanem azért, hogy nagyhatalomként gyarmatosításban részt tudjanak venni, illetve képviseljék az érdekeiket bármi is történik. Például az orosz-török háborúban, mikor az angolok és a franciák békét köttettek az oroszokkal (hogy törökország ne gyengüljön meg túlzottan) a béke részeként az olaszok is kaptak néhány szigetet, noha az égvilágon semmi közük nem volt a konfliktushoz. De ott voltak a nagyhatalmak közt, nekik is adni kellett valami koncot, hogy áldásukat adják a békére. Ha nem lett volna egységes Itália, akkor efféle előjogokat egy Milánó bármilyen fejlett is gazdaságilag, nem élvezett volna.
Ebből a magyarázatból az is látszik, miért fordul meg a folyamat. Maga a merkantilizmus proper (protekcionalista, központból irányított gazdaság), már a 19. században elkezdett visszaszorulni. Igaz, a gyarmatokkal és nem-európai országokkal való gazdasági viszonyokat még mindig ágyúnaszádokkal alakították ki, de a 20. században ez is megszűnt. Az elmúlt ötven évben létrejött az EU deklarált vámmentességgel és szabad munkaerő áramlással. Úgyszintén a második világháborúval pedig a hadseregek jelentősége is csökkent. A védelmet már nem az erős saját hadsereg, hanem az egyik szuperhatalom szövetségi rendszerébe tartozás jelenti. A fejlett világban pedig nem lehet a hadseregeket offenzív módon bevetni.
Egyszóval: megszűnt minden racionális motiváció, ami a nagy területű államok létrejötte mellett szólt. Az ideológia persze még tovább áll, mintegy kísértetként. Az ideológia mindig is olyan volt. Viszont közben a fejlett régiók egyre inkább csak a hátrányait érzik a nagy országokhoz tartozásnak: nem helyi érdekek alapján irányítják őket, adójuk jó részét más régiókban költik el, és így tovább.
Feloldódás autonóm régiókra
2027: Belgium is the first of several European nations to dissociate into smaller self-governing regions within the European Union.
- Transhuman Space, Timeline
Jövőjósok és scifi írók nem véletlenül spekulálnak azon, hogy az EU-ban az államok fel fognak oldódni autonóm régiókra. Ha minden jól megy, ez szerintem is meg fog történni. A régió ugyanis egy sokkal jobban működő politikai egység.
1. Először is egy régiónak egységesebb a gazdasági szerkezete, egyértelműbb, hogy mi szolgálja lakóinak érdekét jobban, illetve az is, milyen terheket tudnak elviselni.
2. Ebből következik, hogy a demokratikus kultúra is egészségesebb tud lenni. Jóval konkrétabb kérdésekről van szó, kevesebb lózung fér el. Ha a lakosság nagy része a külföldi túristákból él, mint például Balaton-felvidéken, akkor mindenki érteni fogja, hogy egy rendelkezés az most jó-e, vagy sem. Míg ország szintű makrogazdasági mutatóknál maguk a közgazdászok se értenek egyet, hogy kellene értelmezni őket.
3. A politikai kultúra már csak azért is normálisabb, mert regionális szinten kisebb a politikai elit és kevesebb a lehetőség arra, hogy arctalan pártkatonákká válljanak a politikusok. Igaz, itt megjelenik a régió szint hátránya is: könnyebb az egész elitnek összefonódnia.
4. Negyedrészt a régió szociálisan is erősebb közösséget tud alkotni. Először is egy régió esetében sokkal őszintébben beszélhetünk helyi kultúráról. A nemzetállamok esetében a „közös kultúra” a közös nyelv csupán egy vektora a kultúrának és még csak nem is a legfontosabb. Ha megnézünk más kulturális vektorokat, például a helyi konyhát, egy sokkal finomabb léptékű, fokozatos átmenetet figyelhetünk meg mondjuk Lombardiától elindulva Ukrajnáig. Ahol a markánsabb változások egyáltalán nem a nemzethatárok mentén vannak.
Keresztanyám falujában a kolbászt paprika nélkül készítették. Keresztapám, aki alföldi, ezen mindig gúnyolódott is és büszkén mesélte, hogy rábeszélte anyósát, tegyen már paprikát a kolbászba, és lám, az anyósának is jobban ízlett úgy. Aztán húszonöt év múlva az osztrák-olasz határ közelében síeltem, bementem abc-be venni kolbászt és rádöbbentem:az észak-olasz és az osztrák kolbász is jellegzetesen ilyen szalámi színű, paprika nélküli. Egy Veszprém-megyei falu konyhaművészetileg közelebb áll az olaszokhoz, mint az Alföldhöz!
5. Nem csak helyi kultúra terén jelent valódibb köteléket a régió, hanem életélmény tekintetében is. Egy régióban élő emberek tényleg ugyanazokon a helyen élnek. Aki kicsit is utazós típusú, az be tudja járni az egészet. Közös helyekhez kötődnek az élményeink is. Veszprémből mindenki ugyanazon a néhány strandon töltötte a nyarát. Szinte biztos, hogy mindenki evett már palacsintát az almádi strandon lévő bódénál például. Ezek valódi kötődéseket és valódi közös pontokat tudnak létrehozni. Olyan közösségteremtő élmények, amiket a nemzetállam csak mesterségesen, az oktatási rendszeren és az országos szintű sajtón keresztül próbál szimulálni.
Szóval ne lepődjünk meg, ha Európa a régionális autonómia irányába fejlődik. Szóval:
Don't panic, keep on dissolving nations! :)
No comments:
Post a Comment